Budapest – Varsó nagysebességű vasútvonal részletes Megvalósíthatósági Tanulmányának elkészítése

A részletes megvalósíthatósági tanulmány elkészítésének célja többek között az, hogy javaslatot tegyen az optimális nyomvonalra, a megvalósítás finanszírozására, ütemezésére és a majdani üzemeltetés feltételeire. Támogatási Szerződésre vonatkozó adatok: A kedvezményezett neve: NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság A projekt címe: Budapest - Varsó nagys…

Tovább

Szeged-Hódmezővásárhely tram-train rendszer előkészítése

A projekt a Szeged Rendező pályaudvaron megvalósítandó járműtelep előkészítését, a kivitelezési közbeszerzési eljárás lebonyolításával bezárólag foglalta magába. Ezen kívül a tartalmazta „a Szeged-Hódmezővásárhely tram-train vonal kiegészítő tervezési munkáinak elvégzése”-t magába foglaló tervezői szerződést, engedélyezési díjakat, közbeszerzési eljárások díjait, közbeszerzési tanácsadó költség…

Tovább

Vasúti tengelysúlymérési rendszer kidolgozása és annak kísérleti elindítása

A projekt keretében egy új vasúti tengelysúlymérési rendszer kidolgozására és kísérleti indítására, informatikai központ létrehozására és mérési pontok telepítésére vonatkozó vizsgálatok elvégzése történt meg. Ezek alapján az alábbi funkciók és projekttevékenységek kialakítása és megvalósítása a projektcél: -három darab eltérő jármű optikai azonosítási pilot rendszer szállítása, üzembe helye…

Tovább

BALATONI VASÚTÁLLOMÁSOK REKONSTRUKCIÓJA

A projekt célja a Balaton parti 29-es és 30-as számú vasútvonalakon található felvételi épületek, állomási előterek felújítása, átépítése és akadálymentesítése, továbbá az állomások és megállóhelyek közvetlen környezetének rekonstrukciója az utasok komfortérzetének növelése érdekében. Jelenleg, a projekt előkészítése során elkészül a megvalósíthatósági tanulmány a rekonstrukcióval érintett á…

Tovább

GSM-R távközlési hálózat kiépítés 2. ütem előkészítése

A GSM-R hálózat 2. ütem projektben 2255 km vasúti nyomvonalat kell kiépíteni egy korszerű vasúti kommunikációs rendszerrel. Ennek a közbeszerzési eljárásnak az előkészítését célozza e projekt. Az előkészítés során az alábbi feladatokat kell elvégezni: Megvalósíthatósági tanulmány Költség-haszon elemzés Támogatási kérelem elkészítése Rendszertechnikai követelmények és infrastruktúra elő…

Tovább

Hídrekonstrukciós program I/2. ütem tenderdokumentáció összeállítása

A Hídrekonstrukciós program I/2. ütemében az alábbi rekonstrukciók valósulnak meg: 20. sz. vasútvonal Ajka, Torna-patak híd I. 20. sz. vasútvonal Ajka, Torna-patak híd II. 10. sz. vasútvonal Külsővat, Marcal-folyó ártéri híd (Hunyor-patak felhagyott medre felett) 120a sz. vasútvonal Farmos, Hajta-patak híd 120a sz. vasútvonal Tápiógyörgye, Tápió-patak híd 120a sz. vasútvonal Tápiógyörgye,…

Tovább

Hídrekonstrukciós program I. ütem RMT és CBA felülvizsgálat, valamint környezetvédelmi megalapozó dokumentáció elkészítése

Tervező feladata, a korábban elkészített megvalósíthatósági tanulmány (továbbiakban: MT) és költség-haszon elemzés (továbbiakban: CBA) aktualizálása, valamint környezetvédelmi megalapozó dokumentáció (Előzetes Vizsgálati Dokumentáció, Natura-2000 Hatásvizsgálat, Víz-Keretirányelvnek való megfelelés igazolása, Klímakockázati értékelés) elkészítése. A projekt tervezett befejezési dátuma: 2019.…

Tovább

Gubacsi vasúti híd és a csepeli Szabadkikötő fejlesztéséhez kapcsolódó vasúti létesítmények átépítésének előkészítése

A Csepeli Szabadkikötő vasúti összeköttetését a Gubacsi vasúti híd biztosítja a Soroksári úti rendező pályaudvaron keresztül a vasúti hálózattal. A vasúti híd állapota rendkívüli módon leromlott, a vasúti szerelvények jelenleg 5-10 km/h sebességkorlátozás mellett haladnak át rajta. A projekt fő célja többek között a Gubacsi vasúti híd és a Csepeli Szabadkikötő vasúti kapcsolatának fejlesztés…

Tovább

H7-es csepeli HÉV vonal fejlesztésének előkészítése

A H7-es csepeli HÉV fővárosi kötöttpályás hálózatba való integrálásához szükséges egyesített megvalósíthatósági tanulmány és költség-haszon elemzési dokumentum (MT és CBA), valamint az engedélyezési tervek elkészítése. A projekt megvalósításának fontos célja a közösségi közlekedés színvonalának javítása, az igényeknek megfelelő, megbízható szolgáltatás biztosítása, a jelenlegi utazási részar…

Tovább

H6-os ráckevei HÉV vonal fejlesztésének előkészítése

A H6-os ráckevei HÉV fővárosi kötöttpályás hálózatba való integrálásához szükséges egyesített megvalósíthatósági tanulmány és költség-haszon elemzési dokumentum (MT és CBA) elkészítése. A projekt célja a H6-os ráckevei HÉV vonal Budapest és elővárosának közlekedési rendszerében betöltött helyzetének felülvizsgálata, fejlesztésének és az egységes fővárosi kötöttpályás közösségi közlekedési há…

Tovább