Az M25-ös gyorsforgalmi út építéséhez kapcsolódóan 2018 nyarán készült el az Andornaktálya déli végén található körforgalom. Az átadás óta eltelt időszakban a tapasztalatok azt mutatták, hogy a biztonságosabb közlekedés érdekében a csomópontot ki kell világítani, így mind az autósok, mind pedig a kerékpárosok biztonságosabban közlekedhetnek a sötétedés utáni időszakban is a körforgalomban.

europai-szinten-is-egyedulallo-kozvilagitas-epult-ki-andornaktalyan

Ismét egy jelentős kapacitásbővítő fejlesztés valósult meg a NIF Zrt. beruházásában Debrecen városában. A Nyíl utca - Hadházi úti csomópont átépítésével és a Bem téren kialakított jobbra kanyarodó sávokkal a város egyik legveszélyesebb gócpontja vált biztonságosabbá, így az áthaladó autós forgalomban minőségi javulások várhatók. A beruházás záró sajtótájékoztatóján Papp László, Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere és Juhász Zoltán, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgató-helyettese tartottak beszédet.

veget-ertek-debrecenben-a-33-sz-fout-nyil-utca-hadhazi-uti-csomopont-atepitesi-munkalatai

Két esztendeje kezdődtek azok a munkálatok, melynek nyomán új közúti vezetés létesül Bánhida és Sárberek városrészek között. A Tatabányát kettészelő, forgalmas vasúti pálya alatt jövő tavasztól lehet majd átkelni a most épülő, közel 1 kilométeres útszakaszon. A bruttó 6,979 milliárd Forintos költségvetésű beruházás jelenlegi állapotáról sajtótájékoztatón számoltak be. TOP támogatás: 3 377 705 733 Ft (100%-os támogatási intenzitás), Modern Városok Program: 3 250 983 842 Ft, Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata: 351 258 085 Ft.

jovo-tavasszal-mar-aluljaro-koti-ossze-banhidat-sarberekkel
Tovább

Veszprémben a 8. sz. főút Litéri és Füredi csomópontja között a NIF Zrt. beruházásában megvalósuló projekt építési munkálatai során a közlekedők az elkövetkező időszakban továbbra is ideiglenes forgalomkorlátozásokra és terelésekre számíthatnak. Ehhez kapcsolódóan a 8. sz. és a 82. sz. főút összekötésének megvalósítása során a 82. sz. főúton is nagyobb mértékű terelések várhatóak.

Befejeződött a 430. sz. főút és 4432. j. úti csomópont körforgalommá történő átépítése. A fejlesztés hatására lényegesen biztonságosabbá vált a közlekedés az arra járók számára. A helyszínen tartott záró sajtótájékoztatón felszólalt Farkas Éva Erzsébet, Makó város polgármestere, valamint Povázsai Pál, a NIF Zrt. projektiroda-vezetője.

megepult-mako-uj-korforgalmu-csomopontja
Tovább

Immár 8. alkalommal rendezik meg a McDonald's BringaMánia Tour de Balaton bringás túrát, amelyen minden korosztály élményeket szerezhet. 2022. május 28-án 3000 kerékpáros indul útnak a Balaton körül. A NIF Zrt. a tavalyi évhez hasonlóan együttműködő partnerként jelen lesz az eseményen, illetve 18 elszánt kollégánk részt is vesz az erőpróbán. Társaságunk a közelmúltban jelentős fejlesztéseket hajtott végre a Balatoni Bringakörön. Mivel testközelből a legjobb megtapasztalni, hogy évről-évre mennyit javul a bringázás élménye a tó körül, ott a helyünk az év legjelentősebb balatoni kerékpáros eseményén.

iden-is-ott-leszunk-a-tour-de-balatonon
Tovább