1992-ban egy farönköt szállító autó rakodógémje az akkori acélhíd kapuzatába akadt, melynek következtében a híd leszakadt. A romeltakarítás után egy ideiglenes, 1 sávos acélhíd épült az intenzív szigetközi forgalom lebonyolíthatósága céljából. A Szigetköznek rendkívül fontos új híd 2010-ben épült meg. A híd egy szép ívű, kéttámaszú, alsópályás merevítőtartós ívhíd, függesztőhálós rudazattal.
A felüljáró a Gyoma-Békéscsaba vasútvonal felett épült, a 47. sz. főút nyomvonalának kis mértékű korrekciójával. A műtárgy kétnyílású, előregyártott vb. gerendás szerkezet, fúrt cölöpalapokkal. Épült ezen kívül ~700 m szervízút, a meglévő önkormányzati utak felhasználásával. A felüljáróhoz kapcsolódó szervízutak építése elektromos légvezeték és földkábel, középnyomású gázvezeték és szennyví…
A 38. sz. főút mentén Rakamaz belterületén, a Szent István út és a Hunyadi út kereszteződésében lévő balesetveszélyes csomópont körforgalommá történő átépítésére került sor. A beruházás során kiépült 2 db buszöböl, megtörtént a vízelvezetés rekonstrukciója, illetve a közművek kiváltása.
A beavatkozás a burkolat kétoldali 75-75cm szélesítését, és 11,5t terhelésre történő megerősítését jelentette. Épült három járműosztályozós csomópont, és három kissugarú ív korrekciója, valamint ~3500m párhuzamos szervízút. Távközlési-, elektromos-, gáz- és vízvezeték jelentéktelen mértékű védelembe helyezésére volt szükség.
A 83. sz. főút-Szauter Ferenc utca - Nagy Imre út keresztezésében lévő egy sávos, rossz állapotú, nyomvályús körforgalmú csomópontot, 2 sávos turbó körforgalmú csomópottá bővítettük ki. A közvilágítás és a buszöblök átépítésre kerültek.
Megépült a burkolat 11,5 t burkolaterősítése Újfehértó, Nyírtass, Ajak, Kisvárda, Tiszabezdéd és Záhony térségében. Új járműosztályozós csomópont épült Újfehértó és Nyírtass külterületén, valamint új körforgalmú csomópont épült Újfehértó belterületén és Tiszabezdéd külterületén is. Nyírtass térségében egy szakaszon a főút új nyomvonalra került, kiváltva ezáltal több kedvezőtlen kissugarú ívet…
Az új nyomvonalú út Tiszabezdéd települést keletről kerüli el. Déli végén csatlakozik a meglévő 4145. j. összekötő úthoz, északi végén pedig az I. ütemben megépült Tiszabezdéd-Záhony útszakaszhoz. Az útszakaszon megépült egy új járműosztályozós csomópont, egy új vasúti átjáró, valamint egy körforgalmú csomópont is.
Szombathelyen, a 8901. jelű úton levő jelzőlámpás csomópont körforgalmú csomóponttá épült át.
Pilisvörösváron jelzőlámpás csomópont épült a 10. sz. főút és a Szabadság utca kereszteződésében, a közúti és gyalogosforgalom biztonságosabb átvezetése érdekében. A jelzőlámpás csomópont a hallássérültek közlekedését segítő hangjelzésekkel, és ezt működtető táviránytókkal lett ellátva.
A 2205 j. út 5+050 - 6+700 km szelvényei között a burkolat felújítása, valamint a vízelvezető rendszer rekonstrukciója történt meg.