A 8614 és 8624 jelű összekötő utak előnytelen geometriájú, balesetveszélyes csomópontjának átépítése történt meg, a későbbiekben kiépülő iparterület feltárását is biztosító 5 ágú körforgalmi csomóponttal, és a településig vezetett kerékpárúttal.
Az Észak-nyugati elkerülő út az M85 autóút Csorna - Sopron országhatár szakasz tervezéssel és kivitelezéssel egy ütemben valósul meg az M85 Sopron-nyugat csomópont és az Ágfalvi út között, 3,6 km hosszon, 2x1 sávos kialakítással 4 db műtárggyal. E kapcsolattal biztosítható lesz, hogy a nyugati irányból érkező forgalom a belváros érintése nélkül érje el Sopron déli iparterületét. A projekt önáll…
Az új 26. számú elkerülő út 2x1 sávban 5844 méter hosszban kerüli el Miskolcot az M30 már megépült végcsomópontjából a Csorba tó megkerülésével. A 2010-es árvíz okozta károk további megelőzésére a projekt része lett a 3-as út áthelyezése a Felsőzsolcai bekötőút átépítése. Mindkét út alatt 130 méter hosszú híddal. A projekthez tartozik még egy 4500 méteres árvízi levezető csatorna, valamint az A…
6. sz. főút Fadd-Szekszárd közötti szakaszának burkolaterősítése épült meg padka rendezéssel forgalomtechnikai felülvizsgálattal. Az építés célja volt az Európai Unióhoz való felzárkózás részeként megkívánt 11,5 tonnás tengelyterhelés megvalósítása.
6. sz. főút Paks-Fadd közötti szakaszának burkolaterősítése épült meg padka rendezéssel forgalomtechnikai felülvizsgálattal. Az építés célja volt az Európai Unióhoz való felzárkózás részeként megkívánt 11,5 tonnás tengelyterhelés megvalósítása.
6. sz. főút Dunaföldvár-Paks közötti szakaszának burkolaterősítése épült meg padka rendezéssel forgalomtechnikai felülvizsgálattal. Az építés célja volt az Európai Unióhoz való felzárkózás részeként megkívánt 11,5 tonnás tengelyterhelés megvalósítása.
6. sz. főút Baracs-Dunaföldvár közötti szakaszának burkolaterősítése épült meg padka rendezéssel forgalomtechnikai felülvizsgálattal. Az építés célja volt az Európai Unióhoz való felzárkózás részeként megkívánt 11,5 tonnás tengelyterhelés megvalósítása.
6. sz. főút Dunaújváros-Baracs közötti szakaszának burkolaterősítése épült meg padka rendezéssel forgalomtechnikai felülvizsgálattal. Az építés célja volt az Európai Unióhoz való felzárkózás részeként megkívánt 11,5 tonnás tengelyterhelés megvalósítása.
61. sz. főút Somogy megyei szakasza 11,5 tonnás burkolat erősítése (III. szakasz) Nagybajom és Böhönye között, kerékpárút építés Nagybajom átkelési szakasz mellett.
A beruházás tartalmazta a 61. sz. főút Kaposfő-Pálmajor közötti szakaszának (II.) 11,5 tonnás burkolatmegerősítési munkáit, buszmegállók elkészítését, parkoló sávok építését, kerékpársáv átvezetését.