A beruházásnak köszönhetően 2023-ra megvalósul a szakasz villamosítása, a legalább 100 km/h pályasebesség visszaállítása, valamint csökken a menetidő. Az alapkőletételi ünnepségen beszédet mondott Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára és Hajdú-Bihar megye 5. sz. választókerületének országgyűlési képviselője, Vitányi István Hajdú-Bihar megye 4. sz. választókerületének országgyűlési képviselője, Nyiszter Tamás, a MÁV Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese, illetve Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese.

puspokladany-biharkeresztes-vasutvonal-szuk-keresztmetszet-kivaltasa-es-villamositasa

A bányászok hagyományos megáldásával indul Sopronban a Bécsi-dombon az új M85 gyorsforgalmi út alagútjának fejtése. Az ünnepi eseményen Ábrahám Béla szalézi szerzetes pap a munkások mellett megáldotta az épülő alagútjáratokat, a gépeket és a bányászok védőszentjének, Szent Borbálának szobrát is. A szobrot az alagútban helyezik majd el, hogy óvja az építkezést és később a kész alagutat is.

sajtokozlemeny-sopron-becsi-dombi-alagut-megaldasa
Tovább

A Déli Körvasút fejlesztésével az érintett újbudai terület zöldfelületei is megújulnak, kerékpárral és gyalogosan is bejárható zöldfolyosó jön létre a Budaörsi úttól egészen a Dunáig – ez a tervezési feladat a most megjelent, a vasútfejlesztéshez kapcsolódó tájépítészeti tenderben. A pontos tartalmat úgy kell kialakítania a tervezőnek, hogy figyelembe veszi a részvételi tervezés eredményeit is. A BFK Budapest Fejlesztési Központ és a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. már elindította azt a honlapot, amelyen az itt élők elmondhatják véleményüket.

A mai napon átadták az M76 gyorsforgalmi út Balatonszentgyörgy és az M7 autópálya közötti szakaszát. Az átadón beszédet mondott Ágostházy Szabolcs európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár, Vigh László Zala megye 1. sz. vk. országgyűlési képviselője, Móring József Attila Somogy megye 3. sz. vk. országgyűlési képviselője, Manninger Jenő Zala megye 2. sz. vk. országgyűlési képviselője, Balaicz Zoltán Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármestere és Nagy Róbert, a NIF Zrt. vezérigazgatója.

elkeszult-az-m76-os-balatonszentgyorgy-m7-autopalya-kozotti-szakasza
Tovább

Két hónappal az átadási határidő előtt vehetik birtokba az autósok koronaélen belül az M44 Kondoros-Békéscsaba közötti szakaszát. A kivitelező január végig még dolgozik a beruházáson, de ezek a munkák már nem zavarják a forgalmat. A projektnél Herczeg Tamás, Békés megye 1. sz. vk. országgyűlési képviselője, Kovács József, Békés megye 3. sz. vk. országgyűlési képviselője, és Pántya József, NIF Zrt. útfejlesztési igazgatója tartott munkabejárást.

decemberben-atadjak-a-forgalomnak-az-m44-kondoros-bekescsaba-kozotti-szakaszat
Tovább

A 100-as számú, Budapest–Szolnok–Debrecen vasútvonal felújítása az utasok számára vonzóbb, kényelmesebb és gyorsabb eljutási lehetőséget biztosít úticéljukhoz. Az Ebes és Debrecen közötti 8 kilométeres szakasz átadó ünnepségén beszédet mondott Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, Hajdú-Bihar megye 5. sz. választókerületének országgyűlési képviselője, Pósán László Hajdú-Bihar megye 2. sz. választókerületének országgyűlési képviselője, Nyiszter Tamás, a MÁV Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese és Kikina Artúr, a NIF Zrt. vasútfejlesztési igazgatója.

atadtak-a-megujult-ebes-debrecen-kozotti-vasuti-vonalszakaszt
Tovább

Az Ercsi elágazás (kiz.)– Pusztaszabolcs (bez.) vonalszakasz vasúti pálya és kapcsolódó létesítményeinek korszerűsítése kapcsán a pusztaszabolcsi Adonyi út átépítése félpályás terelés mellett valósul meg 2020. október 19-től előreláthatólag 2020. november 13-ig. A félpályás terelésre kizárólag munkaidőben kell számítani 07:00 és 17:00 óra között, tehát éjszaka 2 x 1 sávon haladhat a forgalom. Türelmüket köszönjük! Ercsi […]

A Veszprém déli elkerülő szakasz építése a kerékpáros forgalmat is érinti. 2020. október 15-től az Almádi útnál lévő kerékpárutat ideiglenesen lezárják. A kerékpárosok az alábbi térképen jelölt útvonalon keresztül tudják elérni a meglévő kerékpárutat. A Veszprém déli elkerülő szakaszt a Litéri és Füredi csomópontok között 7,5 kilométeren négysávossá bővítik, a lámpás csomópontok helyett külön szintű […]

kerekparos-forgalmirend-valtozas-a-veszprem-elkerulo-epitesenel