A beruházásnak köszönhetően 45 percre csökken a menetidő Győr és Sopron között, míg a 2017-ben átadott Csorna-nyugat csomóponttól 30 perc alatt lesz elérhető Sopron. Az új nyomvonallal érintett 17 település mentesül az átmenő forgalomtól. A jelentős infrastrukturális beruházás révén javul a közlekedés színvonala és biztonsága, ezáltal nő a régió versenyképessége is.

koronaelen-belul-vehetik-birtokba-az-autosok-az-m85-gyorsforgalmi-ut-51-kilometeres-szakaszat-csorna-es-sopron-kozott
Tovább

A Göcseji Múzeum – a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt, és a Várkapitányság Nonprofit Kft megbízásából – 2020 szeptemberében kezdte meg a régészeti kutatást a zala megyei  Nemesrádó közelébe tervezett, az M76 autópályához kapcsolódó Mérnökségi Telep területén. A próbafeltárás eredményei alapján a kutatóárkokban rézkori, késő vaskori (kelta), római kori és középkori települések nyomait sikerült azonosítaniuk a […]

asatasi-nyilt-nap-nemesradon
Tovább

Üzembe helyezték Magyarország elsőként elkészült ETCS L2 vonatbefolyásoló rendszerét a Ferencváros és Székesfehérvár közötti vonalszakaszon. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából 63 kilométer hosszan építette ki a vonatközlekedés felügyeletét ellátó rendszert a Siemens Mobility. A beruházás hozzájárul a magyar és az európai vasúti hálózat egységesítéséhez, a kölcsönös átjárhatóság feltételeinek megteremtéséhez, a szolgáltatások színvonalának emelkedéséhez.

sebesseget-valt-a-hazai-vasut

Az áramátalakító épület működését, a felsővezeték áramfelvételét és -leadását tesztelik három napon keresztül Hódmezővásárhelyen, a tram train beruházásnál. A működési próbákat próbajárművel, a Szegedi Közlekedési Társaság egyik villamosával végzi a kivitelező. Az új tram-train hybrid járműveket már gyártják Spanyolországban. Az első szerelvény várhatóan januárban érkezik az országba, helyszíni tesztelése tervezetten jövő februárban kezdődhet el.

megkezdodtek-a-hodmezovasarhelyi-villamosvasut-jarmuves-tesztjei