Tájékoztatjuk a közlekedőket, hogy 2021. február 24-től a 8. számú főút, Budapesti csomópontjának (48+500 – 49+200 km szelvényénél) jobb oldali, külső sávja 2021. április végéig lezárásra kerül. A forgalom a Budapesti csomópont és a 49+200 km szelvény között (a mellékelt térkép szerint) 2×1 sávban mindkét irányban biztosított marad.

Az utolsó elem beemelésével immár átjárható a Déli Körvasút fejlesztésének első, már épülő ütemeként megvalósuló új hídszerkezet, amely a Déli összekötő vasúti Duna-híd harmadik vágányának ad helyet. Ezzel közel hetven év után először új vasúti vágányon nyílik majd átkelési lehetőség a Duna felett.

atjarhato-az-uj-hidszerkezet-merfoldko-a-deli-korvasut-fejleszteseben

Az utóbbi idők legkomplexebb Miskolcot érintő infrastrukturális beruházása az Y-híd építése, amely közlekedési szempontból 2021 tavaszán a következő lényeges fázisához érkezik. Elbontják a Kisfaludy utcai szakaszt és átépítés miatt lezárják a Pfaff Ferenc utcai vasúti átjárót. Az építési munkák ebben az ütemben csak jelentős mértékű forgalomtereléssel végezhetők el.

terelout-epul-miskolcon

A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló Szeged – Hódmezővásárhelyi Népkert vonalszakasz nagyvasúti tervezési és kivitelezési munkái befejező fázisba léptek. A tram-train üzem beindulása még várat magára, azonban 2021. február 22-én befejeződik a 2018 áprilisa óta Hódmezővásárhelyi Népkert - Szeged Rókus között érvényben lévő vágányzár, így az utazóközönség újra igénybe veheti a menetrend szerinti vasúti közlekedést.

ujra-megindul-a-vasuti-forgalom-szeged-es-hodmezovasarhely-kozott

Tájékoztatjuk a közlekedőket, hogy 2021. január 11-től a Dornyai Béla utca Almádi út felőli vége lezárásra került, február 15-től pedig az ideiglenes átmenő forgalom is megszűnik. Az Almádi út a város irányából a csomópont felé továbbra is lezárva marad. A bevásárlóközpont a 8.sz. főútról, valamint a Dornyai utca Lóczi Lajos utcai felőli végéről továbbra is […]

Tovább

2021. március 3-ig véleményezhető a „magyarországi TEN-T belvízi út fejlesztés előkészítésének kiterjesztése" c. projekt Stratégiai Környezeti Vizsgálati dokumentációja. A meginduló társadalmi egyeztetés célja, hogy dokumentáció az érintett civil szervezetek, önkormányzatok és szakhatóságok bevonásával teremtse meg a projekt környezeti fenntarthatóság szempontjából megfelelő végrehajtásának feltételeit.

elkeszult-a-magyarorszagi-ten-t-belvizi-ut-fejlesztes-program-strategiai-kornyezeti-vizsgalata-skv
Tovább

Magyarország kelet-nyugati közlekedési folyosói közül a 8. sz. főközlekedési útvonal az egyik legkiemelkedőbb. Székesfehérvárt, Veszprémet és Körmendet köti össze az országhatárral, keresztezve számos észak-déli irányú főutat. Forgalomlebonyolítása miatt számos helyen fejlesztésre szorul ez a folyosó.

8-sz-foutat-erinto-fejlesztesek-a-nif-nemzeti-infrastruktura-fejleszto-zrt-beruhazasaban