A Budapest-Balaton (BUBA) kerékpárút 16,75 km hosszú Székesfehérvár és Polgárdi közötti szakaszán a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából a Reaszfalt Kft. kivitelezésében a kerékpárút székesfehérvári szakaszán a 7-8. sz. elkerülő út felett a 7. sz. főút felüljárója mellett kerékpáros felüljáró épül.

Új elektronikus biztosítóberendezés, korszerű utastájékoztatási és távközlési rendszer épült ki a 40a. számú vasútvonal Százhalombatta-Pusztaszabolcs szakaszán. A biztosítóberendezés üzembe helyezése megtörtént, jelenleg a forgalomszabályozó próbaüzem zajlik, hogy rövidesen elindulhasson a használatbavételi eljárás is.

jelentos-kapacitasnovekedest-biztosit-a-szazhalombatta-pusztaszabolcs-vasutvonalon-uzembe-helyezett-uj-elektronikus-biztositoberendezes

A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló 8. sz. főút Veszprém déli elkerülő projekt részeként a mai napon átadásra került a Litéri és Füredi csomópontok közötti első szakasz, a Litéri csomópont és a Budapesti csomópont között. Az elkészült szakaszról, valamint a kivitelezés részleteiről Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, Ovádi Péter, a térség országgyűlési képviselője, Kontrát Károly, országgyűlési képviselő, Porga Gyula, Veszprém polgármestere és Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese tartott sajtótájékoztatót.

elkeszult-veszpremben-a-deli-elkerulo-ut-elso-szakasza

Befejeződött a 71. számú főút Keszthely, Rezi úti csomópontjának körforgalmú csomóponttá átépítése. A kivitelezés az ütemtervnek megfelelőn lezárult, így az elkészült körforgalmat az autósok már birtokba is vehették. A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló projekt részleteiről tartott záró sajtótájékoztatót Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője és Vizi Norbert, a NIF Zrt. beruházásért felelős projektirodájának vezetője.

elkeszult-a-rezi-uti-korforgalmu-csomopont-keszthelyen

A NIF Zrt. beruházásában zajlik az a vasúti transzformátor alállomásokra vonatkozó fejlesztéscsomag, melynek célja az elavult műszaki színvonalú alállomások korszerűsítése, a vasúti forgalom növekedéséhez szükséges teljesítménybővítés és az újonnan villamosított vasútvonalak kiszolgálása.

ujabb-ket-a-villamositott-vasuti-kozlekedeshez-nelkulozhetetlen-transzformator-alallomason-fejezodtek-be-a-rekonstrukcios-es-fejlesztesi-munkalatok

A gyorsforgalmi út megépítése nagymértékben javítja majd a dél-keleti országrész elérhetőségét, és biztosítja Békéscsaba magas színvonalú bekötését. A Lakitelek és Tiszakürt közötti szakasz átadásával Bács-Kiskun megyétől a Viharsarokig már közel 90 kilométer készült el az M44-ből.

ujabb-szakasszal-bovult-az-m44