Az M7 autópálya új csomópontjával közvetlenül elérhetővé vált a 710. sz. főút, amely Balatonakarattyát és Balatonkenesét megkerülve Balatonfűzfőnél csatlakozik a 71. sz. főútba. A beruházásnak köszönhetően várhatóan a főszezoni torlódások is jelentősen csökkennek majd. Az átadási ünnepségen beszédet mondott Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, Takács Szabolcs, Veszprém megye kormánymegbízottja, Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője, és Nagy Róbert, a NIF Zrt. vezérigazgatója.

A megépült közel 2 km hosszú útszakasz hozzájárul a magyarországi kerékpározható úthálózat bővüléséhez és a határmenti közlekedés fejlesztéséhez. Az átadó ünnepségén beszédet mondott Vigh László, Zala megye 1. sz. választókerületének országgyűlési képviselője, Pácsonyi Imre, a Zala megyei közgyűlés alelnöke és Vizi Norbert, NIF Zrt. projektiroda-vezetője.

A megépült útszakasz Orfalu belterületi szakaszán halad végig, majd a lakott területet elhagyva folytatódik egészen a szlovén határig. Az átadó ünnepségen beszédet mondott V. Németh Zsolt, kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos, Vas megye 3. választókerület országgyűlési képviselője, dr. Balázsy Péter, a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal hivatalvezetője, a projekt vezető partnere és Vizi Norbert, a NIF Zrt. projektiroda-vezetője.

Tovább

A Budapest - Hatvan vonalszakasz korszerűsítésének részeként új különszintű kereszteződés épült Gödöllőn a vasútállomás szomszédságában lévő Köztársaság útnál. A felüljárót a hagyományos hordógurítással egybekötött avatási eseményt követően 2019. november 20-án délután adták át a közúti forgalom számára. Az eseményen beszédet mondott Gémesi György, Gödöllő polgármestere, Horváth Róbert, a Swietelsky Vasúttechnika Kft. ügyvezető igazgatója és Horn Gergely, a NIF Zrt. projektiroda-vezetője.

Tovább

2019. november 24-én, vasárnap a Szigetszentmiklósi csomópont térségében az M1 autópálya felé vezető oldalon két sávon egy közel 2 km-es szakaszt véglegesen visszaadnak a közlekedők részére, ezzel egyidőben az érintett szakaszon a közút kezelője, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megkezdi a Budapest felé vezető oldalon a terelés felszámolását.