A 813. sz. főút Győrt keletről elkerülő szakasza új nyomvonalon, 2x1 sávval épül, első ütemben 4,4 kilométeren, az M1 autópálya és a Vonal út között. A kivitelezés előrehaladásáról sajtótájékoztató keretében számolt be Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, országgyűlési képviselő, Simon Róbert Balázs, a megyei fejlesztések miniszteri biztosa, országgyűlési képviselő, Borkai Zsolt, a város polgármestere és Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs igazgatója 2015. július 1-jén, Győrben.

Tovább

A jelzőlámpás csomópont helyett folyamatos forgalmat biztosító körforgalmú csomópontot alakítottunk ki. Az ürömi körforgalom megépítésével a főváros környéki autós közlekedés több évtizede fennálló problémáját oldottuk meg– mondta ünnepi beszédében dr. Becsey Zsolt, az NFM közlekedésért felelős államtitkára. 

Tovább

Új nyomvonalon épült meg a 7,1 kilométer hosszú Mórahalom északi elkerülő út. A tehergépjárműveknek már nem kell a belvároson áthaladniuk, így az utolsó akadály is elhárult Mórahalom turisztikai központtá válása elől – mondta el Becsey Zsolt közlekedésért felelős helyettes államtitkár 2015. június 30-án, az ünnepélyes átadáson. 

Tovább

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában megújul Magyarország legnagyobb közforgalmú vasútszakasza, a közel 70 km hosszú Szajol-Püspökladány vasúti vonal komplex felújítása részeként átépült Törökszentmiklós vasútállomása, az állomási előtér, valamint elkészült az új közúti és gyalogos aluljáró is.

Tovább

Megnyílt a forgalom előtt az új nyomvonalon megépült 5,8 kilométer hosszú, Miskolcot észak-északkelet irányból elkerülő út. A közlekedőknek már nem kell a belvároson áthaladniuk, így a piros lámpák és dugók miatti várakozás nélkül akár 20-30 perccel is csökkenhet a menetidejük – mondta el Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára az ünnepélyes átadáson 2015. június 26-án, Miskolcon. 

Tovább

Az ürömi új körforgalom területét, a már megépült ágakat csütörtök és péntek éjjel, 21.00 - 05.00 óra között fogja a kivitelező aszfaltozni. A munkálatok idején a váltakozó irányú közúti forgalmat jelzőőr irányítja, az érintett szakaszon 30 kilométer/órás sebességkorlátozást és előzési tilalmat vezetnek be.

Tovább

Egyszerűbben és gyorsabban lehet megközelíteni Solymárt, a 11106-os út új nyomvonalán kiépült közúti felüljáró megépítésével. Az augusztus 20-i vonatforgalom megindulását követően így a vasúttal szintben megegyező, sorompós kereszteződés helyett már a vasúti forgalomtól függetlenül, zavartalanul lehet eljutni a településre.

Tovább

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, a NIF Zrt. beruházásában épül meg az M85 Győr-Enese és Enese-Csorna közötti szakasza. Magyarország legújabb biztonságos, 2x2 sávos gyorsforgalmi útján haladva 10 perccel csökken a menetidő Győr-Kóny között – mondta el Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter 2015. június 16-án, az ünnepélyes átadáson.

Tovább

Vasárnapra virradóra újraindul a vonatközlekedés Lepsény és Szántód-Kőröshegy között. A dél-balatoni szakasz átépítése a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a NIF Zrt. beruházásában valósul meg. A 32 kilométer hosszan felújított vasúti pálya forgalomba helyezéséről Szalóki Flórián, közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkár, Witzmann Mihály, a térség országgyűlési képviselője, Dorner Lajos, a Balaton Fejlesztési Tanács szakértője, Feldmann Márton a MÁV-START Zrt. értékesítési vezérigazgató-helyettese és Loppert Dániel a NIF Zrt. kommunikációs igazgatója tartottak sajtótájékoztatót 2015. június 13-án, Szabadisóstó vasútállomáson.

Tovább