ÁTADTÁK A FERTŐRÁKOS-SZENTMARGITBÁNYA KÖZÖTTI ÖSSZEKÖTŐ UTAT

Az új összekötő útnak köszönhetően gyorsabban és biztonságosabban közlekedhetnek a gépjárművek Magyarország és Ausztria között. Barcza Attila, a térség országgyűlési képviselője, Dr. Farkas Ciprián, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere és Juhász Zoltán, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgató-helyettese közös sajtótájékoztatóval zárta le a beruházást 2020. március 11-én.

A beruházás során a meglévő aszfalt burkolatú, 8532. jelű utat építették át 3,5 km hosszban. A régi út kiszolgáló útként funkcionál, és két csatlakozással kapcsolódik az új szakaszhoz.

A beruházás során 11 útcsatlakozás épült ki, 515 méter hosszban történt ívóvízvezeték-kiváltás. A kivitelezők mintegy 1.870 m3 aszfaltot építettek be, és közel 5.000 m3 bontott anyagot hasznosítottak újra az útalap építéséhez.

A projekt a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén helyezkedik el, érinti a fertőmelléki dombsor kiemelt jelentőségű természetmegőrzési területet, és az Országos Ökológiai Hálózat övezeteit is. A környezetvédelem érdekében 375 fát és 7.544 cserjét telepítettek, és 37510 m2 felületet füvesítettek. A kivitelezés folyamán védett növények, mint a tavaszi hérics áttelepítése is megtörtént.  A nyomvonal közelében egyedi tájértékek is találhatóak, maga a Páneurópai Piknik Emlékhely, melynek befejező munkái párhuzamosan folytak az útépítéssel.  Ezekre fokozott figyelemmel kellett lenni a tervezés és főleg a kivitelezés során.

Barcza Attila, a térség országgyűlési képviselője köszönetet mondott a Magyar Kormánynak a felújításhoz szükséges 950 millió forint rendelkezésre bocsátásához. Elmondta, hogy az elmúlt években sokat dolgoztak a városban azért, hogy ez a beruházás megvalósulhasson. A képviselő megköszönte a közlekedők elmúlt hónapokban tanúsított türelmét, amely hozzájárult a beruházás sikeres lebonyolításához.

Dr. Farkas Ciprián, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere kiemelte, hogy a beruházás egyaránt szolgálja a soproniak és az idelátogató turisták kényelmét. Megemlítette, hogy nem ez a térség egyetlen útfejlesztése, hiszen a város környékén intenzív korszerűsítés zajlik. Az elmúlt időszakban adták át az ágfalvai összekötő utat, a Magyar Közút pedig a közeljövőben felújítja a Sopron-Harka és Sopron-Balf összekötő utat.

Juhász Zoltán, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgató-helyettese a beruházás műszaki tartalmával kapcsolatosan elmondta, hogy az új út a 8527. jelű Sopronkőhida – Fertőrákos összekötő úthoz csatlakozik. A beruházás során a meglévő, jelenleg 5 m széles – amely a határ előtti 1,2 km hosszon 4 m szélességre csökken – aszfalt burkolatú, 8532. jelű utat építették át 3,5 km hosszban 9 m koronaszélességgel és 6 m burkolatszélességgel. Az első 550 m-en, új nyomvonalon 6 m széles burkolatú út készült a meglévő út mellett környezetvédelemi okok (zaj) miatt.

A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, a Széles Út Kft. kivitelezésében, európai uniós forrásból az Interreg V-A Ausztria-Magyarország Együttműködési Program 2014-2020 keretében valósul meg. A kivitelezés nettó értéke: 735 433 500 Ft.

2020. március