Szajol – Püspökladány vonalszakasz biztosítóberendezési és távközlési munkái

Új elektronikus állomási biztosítóberendezések létesültek, kiegészítve a mellékvonalak irányába tengelyszámlálós ellenmenet és vonat utolérést kizáró biztosítóberendezésekkel. Az állomásközökben a vonatforgalom szabályozására sín áramkörös foglaltság érzékelésen alapuló emelt sebességű vonali biztosítóberendezés létesült az Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszer (ETCS) 2-es szintjének vezérlésére alkalmas illesztő felülettel. Püspökladányban került kialakításra a vonalszakaszt felügyelő Központi Forgalomirányító központ, valamint a később megvalósuló ETCS 2 telepítés előkészítéséhez szükséges RBC központ is. A vasút járművek biztonsága érdekében hőnfutásjelzőt létesítettünk a Szajol-Törökszentmiklós állomásközben Szajol állomásra, a Karcag-Püspökladány állomásközben Püspökladány állomásra történő visszajelentéssel, aminek segítségével ki lehet szűrni egy esetlegesen túlmelegedett csapágyú vasúti kocsit a balesetveszély elkerülése érdekében.

A távközlési munkák keretében új összevont vasúti távközlési rendszert létesítettünk a fővonali állomásokon. Telepítettük, a meglévő helyeken pedig átalakítottuk az állomási és megállóhelyi forgalmi és utastájékoztató órahálózatot, a távközlő- és utastájékoztató rendszert, valamint a vonalon levő állomásokon valamennyi forgalmi és szakági műszaki helyiségben tűz és betörésjelző berendezés került telepítésre.

Adatok
Projekt típusa Vasút
Kialakítás típusa Biztosítóberendezés telepítése
Érintett megyék Hajdú-Bihar megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye
Érintett települések Fegyvernek-Örményes, Karcag, Kisújszállás, Püspökladány, Törökszentmiklós
Kivitelező Thales Austria GmbH, Dunántúli Kft. Közös ajánlattevők
Fázis Befejezett beruházás
Forgalomba helyezés időpontja 2015. 11. 05.
A kivitelezés nettó szerződéses összege 20 973 346 206 Ft
Forrás A beruházást az Európai Unió és a magyar állam támogatja.