A 83 sz. főút belterületi szakaszán, a Szauter Ferenc utca – Nagy Imre út kereszteződésében meglévő 2x1 sávos körforgalom 2x2 sávosra bővül, a kivitelezés év végére fejeződik be. A munkálatok megkezdéséről sajtótájékoztatón számolt be Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, országgyűlési képviselő és Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs igazgatója 2015. augusztus 26-án, Győrben. 

2015. augusztus 20-án újra elindul a vasúti forgalom az esztergomi vonal teljes 53 km-es szakaszán a Nyugati pályaudvar és Esztergom között. Augusztus 31-től óránként két vonatpár közlekedik, a legkedvezőbb gyorsított járatok esetében 17 perces menetidő csökkenés lesz. A magyar kormány az egész ország fejlődésének egyik zálogaként tekint a hazai vasúthálózatra, ezért jelentős lépés, hogy a 120 éve használatban lévő esztergomi szakasz több évtizedes lemaradást pótló fejlesztése megvalósult - jelentette ki Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára Solymáron, a vasútvonal ünnepélyes átadási ünnepségén 2015. augusztus 19-én.

ujra-elindul-a-vonatkozlekedes-budapest-es-esztergom-kozott
Tovább

2015. augusztus 14-én (péntek), este 11 órától augusztus 17-én (hétfő) hajnali 4 óráig vágányzár lesz Békéscsabán. Az említett időszakban a vállalkozó egyebek mellett az állomásfejek átépítését, a hozzá kapcsolódó biztosító berendezések és a felsővezeték átalakítását végzi. Az utasokat minden irányba vonatpótló autóbuszok szállítják, amelyek az állomás előtti térről indulnak.

Tovább

Az új nyomvonalú út 4,5 km hosszú, melyből 1 km, 2×1 forgalmi sávval, míg 3,52 km 2×2 forgalmi sávval épült. Az útszakasz jelentős része megegyezik az M86 gyorsforgalmi út nyomvonalával. A beruházáshoz kapcsolódóan az útépítési munkálatokon túl két patak-híd, valamint két közúti felüljáró épült, melyek közül az egyik egy korszerű különszintű csomópont részét képezi, továbbá […]

Tovább

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a NIF Zrt. beruházásában 2014 év elején kezdődött a zalalövői elkerülő út építése. Zalalövőt a 86. sz. főút teljesen keresztül vágja. A településen naponta átlagosan 5363 db egységjármű halad át, melynek 60%-a nehézgépjármű. A 10,7 km hosszan új nyomvonalon épülő út tehermentesíti a várost a nagyarányú zaj- és légszennyezéstől, valamint lecsökkenti a jelenlegi jelentős torlódásokat.

Ma délután az autósok birtokba vehették az új 2x1 sávos közúti aluljárót. Az aluljáró átadásával a nyári forgalmi torlódások mérséklődnek, a közlekedők gyorsan és biztonságosan érhetik el a Balaton partját. Az eddigi szintbeni vasúti keresztezést kiváltottuk és így már nem kell várakozni a Vitorlás utcai vasúti átjárónál. A gyalogosok és a kerékpárosok a megszokott helyen kelhetnek át a vasúton, azonban ezt már biztonságosan tehetik meg, hiszen külön fénysorompóval láttuk el a gyalogos átkelőhelyet.

Tovább