Az épülő M43 autópálya I. szakaszán, az 5. számú főút csomópontjában 2009. december 14. és 18. között minden este 22 órától reggel 5 óráig többször, ideiglenesen teljes szélességében lezárják a főutat, majd váltakozó irányban szakaszosan engedik át a forgalmat. Minderre azért van szükség, mert a kivitelező a csomópontban épülő felüljáró előre gyártott hídgerendáit ezen időszakban emeli majd be.

Tovább

Az épülő M43 autópálya I. szakaszán a kivitelező nem tudta tartani a 2009. november 30-i véghatáridőt. Erről 2009. szeptember 14-én kelt levélben tájékoztatta a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-t (NIF Zrt.) az M43 SZEGED – MAKÓ Konzorciumot vezető Swietelsky Baugesellaschaft m.b.H. Azóta folyamatosak a tárgyalások a beruházó és a kivitelező között. A NIF Zrt. az M43 autópálya 3+000-9+700 km szelvény közötti I. szakaszának módosított véghatáridejét 2010. március 31-i dátummal tudja csak elfogadni.

Tovább

Négy forinton úszhat el a 86-os út zala megyei szakaszának felújítása. A legjobb árat adó kivitelező ajánlatában két különböző helyen ekkora különbséggel szerepelt a bruttó 4,3 milliárd forintos végösszeg. „Betelt a pohár, nem fogunk egy ilyen hiba miatt egy drágább ajánlatot győztesnek kihirdetni, ha késedelmet szenved az Európai Uniós támogatás, akkor talán a döntéshozók is ráébrednek, hogy mit eredményezhet a jelenlegi szabályozás” – mondja a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. elnök - vezérigazgatója.

Tovább

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., mint ajánlatkérő 2009. március 31-én indított nyílt közbeszerzési eljárást az M9 autóút 51. és 54. sz. főutak közötti szakasza kivitelezési munkáinak elvégzése tárgyában, amely eljárásban 10 ajánlat került benyújtásra. Az eljárás nyertesként a GRANIT Hungária Kft. került kihirdetésre a 2009. augusztus 5-én megtartott sajtónyilvános eredményhirdetésen.

Tovább