Az M43 autópálya beruházója, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a mai napon ismételten egyeztetett a Tisza M-43 Konzorcium két tagjával, a Sedesa S.A-val és a Hídépítő Zrt.-vel, valamint az alvállalkozókkal, mely során az a megállapodás született, hogy a konzorcium tagjai nyilatkoznak a követelések megvásárlásának módjáról és idejéről.

Tovább

A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. sajnálattal tájékoztatja a lakosságot, hogy a megépített Rákospalotai Határút nem kerül átadásra a forgalomnak. Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala annak ellenére, hogy az előírásuk, illetve követelésük miatt épült meg az út, valamint az építési engedélyben kijelölték, nem veszi át üzemeltetésre a létesítményt. Az út ennek megfelelően bizonytalan időre lezárásra kerül.

Tovább

Az M43 autópálya beruházója, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. ugyan közvetlen befolyással nem bír az alvállalkozói követelések kifizetésére, de a Társaság a Tisza M-43 Konzorcium felé a Szeviép Zrt. fizetésképtelensége miatt kialakult helyzet haladéktalan kivizsgálását rendelte el. A NIF Zrt. felszólította a kivitelező konzorciumot, nyilatkozzon arról, hogy az egyetemleges konzorciumi felelősségvállalás keretein belül átvállalják-e a konzorciumi tagok az alvállalkozói követeléseket. A konzorcium tagjai azonban nem nyilatkoznak az alvállalkozói követelések megvásárlásáról.

Tovább

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kiírta a pályázatot a Balassagyarmat, Szügyi út (2108. j. út), Nyírjesi utca (21128. j. út) Leiningen K. utca (2108. j.út) és Május 1. utca csomópontjának körforgalmú csomóponttá történő átépítésére.

Tovább