Győztest hirdetett a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. az M49-es gyorsforgalmi út megépítését előkészítő megvalósíthatósági hatástanulmány és környezeti hatásvizsgálat elkészítésére kiírt pályázaton. Az út első szakasza 2013–2014-ben az M3-as autópályától Ököritófülpösig épülhet meg.

Tovább

Nyíregyházától a 49-es számú főútig 33,8 kilométerrel hosszabbodik meg az M3-as autópálya. A kivitelezés költsége nem éri el a kilométerenkénti egymilliárd forintot. Az út átadása 2011 decemberében esedékes. A Vásárosnaményig tartó folytatás kivitelezésére új közbeszerzési eljárást ír ki a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt.

Tovább

Terv szerint halad az M2-es autópálya fejlesztésének előkészítése. A 2/A utat 2013-ra építhetik ki kétszer két sávban Budapest és Vác között. A projekt előkészítésére 6 milliárd forint lett előirányozva, ennek 15 százaléka hazai forrás, a többit az Európai Unió Kohéziós Alapja állja.

Tovább

A műszaki átadást követően csütörtökön 12:00 órakor átadjuk a forgalomnak a 74. számú főút új, négy és fél kilométeres szakaszát, vagyis a Nagykanizsa-Palin elkerülő utat. A beruházás megvalósulását az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) társfinanszírozása tette lehetővé.

Tovább

2010. augusztus 18-án lakossági fórumot tartottunk Bősárkányban a 86. számú főút Győr-Moson-Sopron megyei szakasz (Mosonmagyaróvár és Csorna között) 11,5 tonnás burkolatmegerősítésével kapcsolatban.

Tovább

Makó térségében, az épülő M43 autópálya 43. számú főúti lekötésénél 2010. augusztus 13. 8:00 órától 2010. augusztus 16. 18:00 óráig forgalomkorlátozás mellett végzik az újonnan megépült körforgalom aszfaltozási munkáit.

Tovább