Az M3-as autópályától Salgótarjánig tartó szakaszán kétszer két sávos lesz a 21-es út. Az összesen mintegy 47 kilométert érintő fejlesztés előkészületei folyamatban vannak. Amennyiben minden a terveknek megfelelően alakul, a közlekedők 2015 őszén vehetik birtokba a felújított és lényegesen biztonságosabb útszakaszokat.

Tovább

Székesfehérvár és Veszprém között a hiányzó szakaszok megépítésével és a meglévők felújításával teljes lehet a két város közötti kétszer két sávos kapcsolat, aminek nyomán gyorsabb és biztonságosabb lesz a közlekedés a 8-as főúton. Jelenleg a terveztetések és engedélyeztetések folynak, de a mintegy 40 km hosszú szakaszon két éven belül megkezdődhetnek a kivitelezési munkák.

Tovább

Enyhülhet a kecskeméti belterületek forgalma, a tervek szerint ugyanis 2013 végére elkészül a várost északról elkerülő út. A beruházás jelenleg az előkészítés fázisában tart, ami várhatóan a jövő év közepére zárul le. Az elkerülő út építésének előkészítésére jelenleg csaknem 800 millió forint áll rendelkezésre, nagyobb részben uniós forrásból.

Tovább

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kiírta a pályázatot 8. számú főút Székesfehérvár M7 autópálya - 63. úti csomópont – Veszprém 57+100 km szelvénye közötti és a 8. számú főút - Körmend elkerülő – Veszprém 57+100 km szelvénye közötti szakaszára vonatkozóan megvalósíthatósági tanulmány és környezeti hatásvizsgálat készítésére.

Tovább

A nyári esős, viharos időjárás nehezítette, de nem állította meg a Hajdúságban az útépítési munkákat. A tervek szerint készült el a 4. számú főút Püspökladány és Hajdúszoboszló, valamint Hajdúhadház és Téglás közötti szakaszain a több mint 26 kilométeres burkolaterősítés. A beruházás nyomán jelentősen nőtt a közlekedés biztonsága az érintett útszakaszokon, amelyeket várhatóan október végéig helyeznek forgalomba.

Tovább