Előkészítés alatt áll a körzet egyik legfontosabb közlekedési útvonala, a 37-es főút korszerűsítése Szerencs és Tokaj térségében. A tervek szerint több szakaszon megerősítik a burkolatot, és – többek között – új kerékpáros-útszakaszokat is kiépítenek. Az előkészítést nagyobb részben az Európai Unió finanszírozza – tájékoztatott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.

Tovább

Székesfehérvár és Dunaújváros között teljes hosszában megújulhat a 62-es főút a következő években. A tervek szerint megerősítik a burkolatot és megépítik a lakott településeket elkerülő szakaszokat. Jelenleg az előkészítés folyik, aminek pénzügyi hátterét nagyrészt az Európai Unió biztosítja – tájékoztatott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.

Tovább

A tervek szerint halad a 67-es főút korszerűsítésének, valamint az érintett településeket elkerülő utak kiépítésének előkészítése. A fejlesztésnek köszönhetően korszerű kapcsolat épülhet ki az M7-es autópálya és Kaposvár, illetve a tervezett M9-es gyorsforgalmi út között. Az előkészítési munkálatokat döntően az Európai Unió társfinanszírozásával valósulnak meg – tájékoztatott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.

Tovább

Korszerűsíteni tervezik a 21-es út M3-as autópályától Salgótarjánig tartó részeit, összesen mintegy 47 kilométer hosszon. Jelenleg a fejlesztés előkészületei folynak. Az előkészítési munkálatokat jelentős részben uniós forrásból finanszírozzák – tájékoztatott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.

Tovább

Jelenleg is zajlanak a tervezett M4 gyorsforgalmi út előkészítési munkálatai a Berettyóújfalu és a román határ közötti útszakaszon, amely két transzeurópai közlekedési folyosónak is része lesz, ha az M35 és M4 csatlakozó szakaszai is megépülnek. Az előkészítés pénzügyi hátterét nagyrészt az Európai Unió biztosítja – tájékoztatott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.

Tovább

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. eredményt hirdetett a Budapest-Kelenföld – Tárnok vasútvonal építési munkáinak elvégzésére, valamint a Záhony térségében a vasúti infrastruktúra (széles nyomtávú hálózat) fejlesztésének II. ütemére.

Tovább

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kiírta a pályázatot a 6541. jelű összekötő út Hosszúhetény elkerülő szakasz - garanciális időszakban felmerült, nem garanciális építési munkák elvégzésére.

Tovább

Zajlik a páneurópai négyes vasúti közlekedési korridor Hegyeshalom–Budapest–Szolnok–Lőkösháza szakaszának korszerűsítése, amelyen belül utolsó fázisként a Gyoma–Békéscsaba–Lőkösháza–országhatár szakasz fejlesztésének előkészítése folyik. Az előkészületi munkálatok költsége mintegy 2,8 milliárd forint, ami jelentős részben az Európai Unió Kohéziós Alapjából származik – tájékoztatott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.

Tovább