Környezetvédelem és az infrastruktúra fejlesztés


Magyarország területének mintegy 21% telepített erdő, ezért a zöldmezős beruházások esetében elkerülhetetlen, hogy erdőterületeket vegyünk igénybe. A munkavégzést minden esetben gondos vizsgálatok előzik meg, melyek kiterjednek az érintett zöldfelületek talajának, a rajta lévő növényzetnek és a velük együtt élő élőlények együttes vizsgálatára.
Több évig dolgoztam erdészként, mielőtt a NIF Zrt.-hez igazoltam. Az elmúlt években az igénybevett erdőterületek helyett több mint 250 hektár csereerdőt telepítettünk országszerte, ami a Margitsziget területének majdnem háromszorosát jelenti. Feladataim közé tartozik még a megfelelő fafajták kiválasztása, a telepítés szakszerűségének ellenőrzése, az elültetett csemeték fejlődésének nyomon követése és az utógondozás irányítása. A növényvilág megóvása mellett hasonlóan fontos szerep jut, a gerinces és gerinctelen élőlények védelmének, hiszen célunk az, hogy a beruházások során minél kevesebb kár keletkezzen a már kialakult ökoszisztémában. Vad- illetve kisállat (pl.: hüllő, vidra) átjárókat és vadvédő kerítést építünk, a nyomvonal mentén élő védett rovarokat és kis állatokat áttelepítjük, a veszélyeztetett  madarak (pl.: kék vércsék) védelme érdekében pedig madárvédő légvezetéket létesítünk, de készítettünk már a denevérek téli elhelyezésére alkalmas tornyot is.