A Déli Körvasút újra megszerzi a környezetvédelmi engedélyt

Egy civilszervezet, illetve egy magánszemély pert indított a Pest Megyei Kormányhivatal ellen abból a célból, hogy semmisítsék meg a Déli Körvasút fejlesztésének környezetvédelmi engedélyét. A bíróság ítéletében a felpereseknek adott igazat, a környezetvédelmi engedélyezési eljárást a hatóságnak újból le kell folytatnia.

Tovább

Online konferencián mutatták be a Budapest-Varsó/Bécs nagysebességű vasút magyarországi szakaszára vonatkozó megvalósíthatósági tanulmány eredményeit

A NIF Zrt. tájékoztató céllal, online konferenciát rendezett, hogy az érintett települési, megyei önkormányzatok képviselői és a szakmai szervezetek betekintést nyerjenek a nagysebességű vasúti (NSV) fejlesztés hátterébe, hazai szakaszának műszaki és megvalósíthatósági paramétereibe.

Tovább

Egy vágányon halad a forgalom a farmosi vasúti híd átépítése miatt

Folytatódik a korszerűsítés a Budapest – Újszász – Szolnok vasútvonal Hajta-patak felett átívelő farmosi hídon. A munkálatok idején a vonatforgalom egy vágányon halad. A vasúti Hídrekonstrukciós program I/3. ütemében – egyebek mellett − sor kerül a 120a számú Budapest – Újszász – Szolnok vasútvonalon található farmosi Hajta-patak híd átépítésére. A kivitelezés során átépítik a híd […]

Tovább

Útátjárók lezárása a Debrecen-Füzesabony vasútvonal korszerűsítése érdekében a 33-as út mentén

Tájékoztatjuk a közlekedőket, hogy a Debrecen- Füzesabony vasútvonal felújításának részeként Debrecenben a 33-as út mentén útátjárók lezárása várható az alábbi idősávokban: Az AFIT, a Hegedű utca, valamint a Kishatár út és a 33-as út közötti átjárók nem járhatóak 2021. március 1. és március 22. között. Ebben az időszakban elbontják a régi vágányt, megépítik a vasúti […]

Tovább

Megépült a Kaposvári Intermodális pályaudvar

Több éves tervezés, majd két és félévnyi kivitelezői munka után 2020 őszére 17,7 milliárd forintból, vissza nem térítendő európai uniós támogatással, elkészült a Németh István Program legnagyobb városon belüli beruházása. Az ország első ilyen jellegű fejlesztése révén a kaposvári közlekedés gyorsabbá, biztonságosabbá és kényelmesebbé vált, amely naponta 32 ezer, a központot érintő ember életét teszi könnyebbé.

Tovább

Megkezdődik az észak-balatoni vasútvonal fejlesztése

A Szabadbattyán – Tapolca – Keszthely villamos üzem kiépítésének I. ütemében Szabadbattyán – Balatonfüred közötti szakasz újul meg. Az előkészítésre és kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás sikeresen zárult, a szerződés hatálybalépését követően elindultak a munkálatok.

Tovább

Tervezett ütemben halad a Püspökladány – Ebes vasúti vonalszakasz átépítése

Már átépült és ideiglenesen forgalombahelyezték Püspökladány – Kaba és Hajdúszoboszló – Ebes nyíltvonali szakaszokat, valamint Ebes állomás északi részének pálya átépítése is befejeződött. Tovább zajlanak a vágányépítési munkálatok Ebes állomás többi részén, amiatt forgalmi rend változásokra kell számítani a következő hónapokban.

Tovább

A nyári időszakban újra közlekednek a vonatok a dél-balatoni vasútvonalon

Újabb mérföldkőhöz érkezik a Szántód-Kőröshegy – Balatonszentgyörgy, illetve Fonyód – Kaposvár közötti vasútvonali szakasz fejlesztése. A dél-balatoni vasútfejlesztés előrehaladásáról és a 2017 nyári időszakban érvényes ideiglenes forgalomba helyezéssel kapcsolatban Witzmann Mihály, Somogy megye 4. sz. választókerületének országgyűlési képviselője és Somodi László, a NIF Zrt. vasútfejlesztési koordinációs igazgatója tartott sajtótájékoztatót.

Tovább