Újabb szakaszához érkezett a 37. sz. főút bővítése

Ütemtervnek megfelelően haladnak a 37. sz. számú főút Gesztely – Szerencs közötti szakasz négysávossá bővítésének munkálatai. 2022. március 28-tól a forgalmat átterelik az újonnan épült jobb pályára, így megkezdődhet a bal pálya szélesítése, a lokális pályaszerkezet cseréje, az elválasztó sáv építése, illetve a régi hidak bontása. A beruházás előrehaladásáról tartott sajtótájékoztatót Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Koncz Zsófia, a térség országgyűlési képviselője és Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese.

Tovább

Biztonságosabbá válik a 37-es főút közlekedése

Letették az alapkövét a 37. sz. főút Gesztely-Szerencs közötti szakasz 2×2 sávossá bővítésének. Fontos lépés ez annak érdekében, hogy a két település közötti 19 km hosszú szakaszon csökkenjenek a közlekedési veszélyforrások és a balesetek. A biztonságos közlekedési feltételek megteremtéséhez hozzájárul még az a négy új körforgalmú csomópont is, amelyeket a projekt keretében építenek ki.

Tovább

Négysávos út épül Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

A NIF Zrt. beruházásában a 37. sz. főút Gesztely és Szerencs közötti 19 kilométeres szakaszát kétszer két sávosra bővítik, építenek négy új körforgalmú csomópontot, emellett külön projekt keretében körforgalmú csomópont és tengelysúlymérő állomás is épül a 37. és 38. sz. főutak csatlakozásában.

Tovább

Teljes vágányzár mellett folynak a fejlesztési munkálatok a Mezőzombor-Sátoraljaújhely vasútvonalon

Ütemtervnek megfelelően halad a 80-as vasútvonal fejlesztése. A kivitelezés tavaly nyáron indult el, és várhatóan 2019 júniusáig tart. A jelenleg zajló munkálatok miatt áprilisban Szerencs és Sátoraljaújhely között, április 21-től decemberig pedig Sárospatak és Sátoraljaújhely között vonatpótló autóbuszok közlekednek a vonalon, Bodrogkeresztúron pedig forgalmi rend változás lesz.

Tovább

Teljes vágányzár mellett végzik a Mezőzombor-Sátoraljaújhely vasútvonal fejlesztési munkálatait

A korszerűsítés során a teljes, 46,3 km hosszú vasúti vonalszakaszon megépül a villamos felsővezetéki rendszer a szükséges energiaellátó rendszerrel együtt, valamint megújul Szerencs vontatási transzformátor állomás. A vasútfejlesztés munkálatai miatt október végéig vonatpótló autóbuszok közlekednek Szerencs-Sátoraljaújhely között.

Tovább