Éjszakai munkavégzésre is számítani kell a Kelenföld-Százhalombatta vasútvonal kivitelezési munkálatai során

Ütemterv szerint halad a vasútvonal fejlesztése, melynek köszönhetően a 20,5 km-es Kelenföld-Százhalombatta közötti szakaszon, a megújult vasúti pályán 120 km/h sebességgel közlekedhetnek majd a vonatok 2020 év végétől. Az új ETCS 2 (Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszer) kiépítése után európai szintűvé válik a forgalombiztonság. Budafok megállóhelyen a jobb vágány mellett elkészült az új peron, melyet mától már igénybe vehet a forgalom. A következő hetekben pedig Érden, több helyszínen éjszakai is dolgoznak a kivitelezők.

Tovább

Megkezdődött a Kelenföld-Százhalombatta vasútvonal korszerűsítése

A fejlesztésnek köszönhetően 2020 év végétől 120 km/h sebességgel közlekedhetnek majd a vonatok a Kelenföld-Százhalombatta közötti, 20,5 km-es vonalszakaszon. Az új ETCS 2 kiépítése után európai szintűvé válik a forgalombiztonság. Az alapkőletételi ünnepségen jelen volt Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára, Kiss-Becze Eszter, a MÁV Zrt. stratégiai fejlesztési főigazgatója és Somodi László, a NIF Zrt. vasútfejlesztési igazgatója.

Tovább

Éjszakai vonatpótlás lesz a Kelenföld-Százhalombatta vonalon Érd felső és Érd között

Kelenföld – Százhalombatta között 20,5 km hosszon megtörténik a vasúti pálya teljes átépítése. A pálya nagyrészt 120 km/h pályasebességgel lesz járható 225 kN tengelyterhelés mellett. A vonalszakasz vasúti forgalmának minél kisebb zavartatása érdekében éjszakai munkavégzést végeznek, amely kis mértékben március 31-április 5. között az éjszakai vonatforgalmat is érinti Érd felső és Érd állomások esetében.

Tovább

Éjszakai munkavégzéssel kezdődött a korszerűsítés a Kelenföld-Százhalombatta vonalon

Kelenföld – Százhalombatta között 20,5 km hosszon megtörténik a vasúti pálya teljes átépítése. A pálya nagyrészt 120 km/h pályasebességgel lesz járható 225 kN tengelyterhelés mellett. Az állomásokon és megállóhelyeken 55 cm magas peronok, peronaluljárók, rámpák, liftek, perontetők épülnek korszerű térvilágítás rendszerrel. A felsővezeték-rendszer teljes hosszban átépül.

Tovább