A víz fölé ért az új komáromi Duna-híd pilonjának építése

Már betonozzák a pilont az új komáromi Duna-híd építésénél. A munkák aktuális állásáról Kiss Boglárka, a NIF Zrt. szóvivője, Szücs Tamás, a Hódút Kft. ügyvezető igazgatója és Sal László, az A-HÍD Zrt. vezérigazgatója beszélt a híd látogatóközpontjában.

Tovább

Helyére emelték az új Komáromi Duna-híd első acél elemeit

Fontos mérföldkőhöz érkezett a kivitelezés, az acél pályaszerkezet első elemei megérkeztek a beruházás helyszínére. A helyszínen Sitku László, a Hódút Zrt. hídépítési igazgatója, Peter Kunkela az SSC képviselője és Juhász Zoltán a NIF Zrt. útfejlesztési igazgató-helyettese tartott sajtótájékoztatót.

Tovább

Megkezdődött az új Komáromi Duna-híd kivitelezése

Az új Duna-híd megépülése után közvetlen teherforgalmi kapcsolat jön létre Komáromnál Magyarország és Szlovákia között. Ennek köszönhetően a városok elkerülésével és nagyobb kerülőút nélkül közlekedhetnek majd a gépjárművek a két ország között.

Tovább

Nyáron megkezdődhet a Komáromi új Duna-híd megépítése

Az új közúti híd megépítése után a teherforgalom az M1 autópályától a települések érintése nélkül érheti el a szlovák határt, így jelentősen mérséklődik a lakott területek zaj- és környezeti terhelése, illetve gyorsabbá és biztonságosabbá válik az átkelés. Az új híd és a hozzá csatlakozó útszakszok forgalomba helyezése 2019 őszére várható. A Komáromi új Duna-híd kivitelezésre […]

Tovább

Új Duna-híd épül Komárom és Komárno (Révkomárom) között

A 600 m hosszú, egypilonos, ferdekábeles híd megépítése mérföldkő lesz a magyar-szlovák Duna szakaszon található átkelési lehetőségek kibővítésében. A teherforgalom Vámosszabadi – Medvedov irányából 53 km, míg Parassapuszta – Sahy irányából 180 km hosszú kerülővel tud áthaladni a magyar és szlovák határszakaszon. A Komárom és Komárno (Révkomárom) között megépülő híd a magyar oldalon az 1. sz. főutat köti össze a szlovák oldalon a 63.sz. főúttal. Az új Duna-híd kivitelezésre kiírt közbeszerzési ajánlati felhívás a mai napon megjelent. Eredményes közbeszerzési eljárást követően a nyertes kivitelezővel szerződéskötés 2017 áprilisában várható, a munkálatok 2017 tavaszán megkezdődhetnek.

Tovább