JÓL HALAD A BUDAPEST – HATVAN VASÚTI VONALSZAKASZ KORSZERŰSÍTÉSE

A járványügyi helyzet ellenére is nagy erőkkel zajlik a munkavégzés a
Rákos – Hatvan vonalszakaszon. A Pécel és Aszód közötti szakasz 2019. decemberi forgalomba helyezése óta a vonatközlekedés folyamatos. A nyíltvonali szakaszokon végzett munkákat követően a hangsúly az állomási, megállóhelyi és pályamenti beavatkozásokra kerül.

Tovább

MÁR KÉSZÜLNEK A KELETI PÁLYAUDVAR ÉS KŐBÁNYA FELSŐ KÖZÖTT KIÉPÜLŐ HARMADIK VÁGÁNY TERVEI

Az április közepén hatályba lépett vállalkozási szerződés alapján megkezdődik a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső közötti harmadik vágány tervezése, majd kivitelezése. A kiépülő vágány lehetővé teszi a Rákos-Hatvan vonalszakasz felújítása után életbe lépő ütemes menetrend miatt növekvő elővárosi vonatforgalom lebonyolítását.

Tovább

Pécel és Aszód között ismét közlekednek a vonatok december 8-tól

A Budapest–Hatvan vasútvonal rekonstrukciójának következő fázisában, december 8-tól március 20-ig módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok. Pótlóbuszokkal már nem kell utazni, a vonalat megnyitják a vonatforgalom számára, és a beruházás befejezéséig, 2020 végéig már nem lesz szükség a forgalom teljes szüneteltetésére. A végleges állapotban elérendő pályasebességhez képest egyelőre csökkentett sebességgel lesz használható a pálya, ezért vágányzári menetrend szerint közlekednek a vonatok. A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által irányított rekonstrukció 2020 végéig folytatódik, ezért újabb menetrendi módosítások várhatók több ütemben jövőre is. A beruházás előnyeit, a gyorsabb és sűrűbb közlekedést csak ezeket követően tudja biztosítani a vasúttársaság.

Tovább

Átadták a forgalomnak Gödöllőn a Köztársaság úti felüljárót

A Budapest – Hatvan vonalszakasz korszerűsítésének részeként új különszintű kereszteződés épült Gödöllőn a vasútállomás szomszédságában lévő Köztársaság útnál. A felüljárót a hagyományos hordógurítással egybekötött avatási eseményt követően 2019. november 20-án délután adták át a közúti forgalom számára. Az eseményen beszédet mondott Gémesi György, Gödöllő polgármestere, Horváth Róbert, a Swietelsky Vasúttechnika Kft. ügyvezető igazgatója és Horn Gergely, a NIF Zrt. projektiroda-vezetője.

Tovább

A péceli vasútállomás dísze marad a platánfa

Az elmúlt napok egyeztetéseinek eredményeként sikerült megnyugtató megoldást találni a péceli platánfa ügyében. A kiemelkedő értéket képviselő fa továbbra is az állomás dísze marad, mindössze a gallyazását végzi el a famentő.

Tovább

Hétfőtől tízhónapos korlátozás lesz a Budapest–Hatvan vasútvonalon, Pécel és Aszód között szünetel a vonatforgalom, pótlóbuszok járnak ezen a szakaszon

A Budapest–Hatvan vasútvonal felújításának következő fázisában, február 4-től december közepéig szünetel a vonatforgalom Pécel és Aszód között. A vasúti beruházás előnyeiről, valamint a következő időszakban várható forgalmi változásokról Loppert Dániel, a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója és Bach Róbert, a NIF Zrt. vasútfejlesztési igazgatója tartott sajtótájékoztatót.

Tovább