Ütemterv szerint halad a várpalotai elkerülő építése

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában megvalósul a Várpalotát elkerülő út megépítése, amivel a település mentesül a napi közel 20.000 áthaladó gépjármű zajától és a levegő szennyezésétől. A kivitelezés előrehaladásáról Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője, a Belügyminisztérium államtitkára, Talabér Márta, Várpalota polgármestere és Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs vezetője tartottak sajtótájékoztatót. 

Tovább

Szélesebb burkolat, korszerű buszmegállók Békéscsaba és Orosháza között

34,4 km hosszan Békéscsaba elkerülő és Orosháza elkerülő között megvalósult a 47. sz. főút 11,5 tonnás burkolaterősítése és szélesítése. Felújítottuk a MÁV vasúti felüljárót Szarvas–Mezőhegyes vasútvonal felett, párhuzamosan a főúttal 28 km hosszan kerékpárút épült, a meglévő tömegközlekedési megállóhelyeket 25 helyen korszerűsítettük. További 27 km-en zajlik a kivitelezés a főúton Orosháza és Hódmezővásárhely, valamint Algyő és Szeged között. Ezen szakaszok befejezésével 61 km hosszan, biztonságosan lehet majd közlekedni november közepétől.

Tovább

Biztonságosan Kelebia és Tataháza között

Az 55. sz. főút felújítása Szegedtől Bajáig közel 80 km hosszan valósul meg. Ma átadtuk a szeptember végén befejeződött Kelebia–Tataháza közötti szakaszt, jövő héten pedig a Szeged és Mórahalom közötti korszerűsítés készül el. A most átadott 26,5 km-es szakaszon, a főúttal párhuzamosan 22,6 km hosszan kerékpárút is épült.

Tovább

Koronaélen belül használható a győri keleti elkerülő út

A Győrt keletről elkerülő 4,4 km-es út megépítésével a győri ipari park megközelítése az M1 autópályáról könnyebbé és gyorsabbá vált. A Vonal útig tartó szakasz folytatásaként jövő tavasszal megkezdődik az 1. sz. főútig tartó, 3,8 km hosszú II. ütem kivitelezése is. A teljes elkerülő szakasz 2017 év végére készül el, megvalósítva ezzel az M1 autópálya és a 14. sz. főút összekötését egy új Mosoni-Duna híd létesítésével.

Tovább

Salgótarján 15 perccel közelebb az M3 autópályához

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásban közel 10 kilométer hosszan 2×2 sávossá bővítették a 21. sz. főutat Heves megyében Lőrinci, Apc, Zagyvaszántó, Nógrád megyében Jobbágyi és Szurdokpüspöki települések között.

Tovább

Megszűnik a várakozás a Palánki úti csomópontnál

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. uniós források segítségével, a „Balesetveszélyes csomópontok átépítése” projekt keretén belül átépíti az 56. sz. főút – 5112. számú összekötő út – Palánki út körforgalmi csomópontot. A munkálatok megkezdéséről sajtótájékoztatón számolt be Horváth István országgyűlési képviselő, Ács Rezső Szekszárd polgármestere és Kardos Gábor, a NIF Zrt. műszaki igazgatója 2015. szeptember 8-án, Szekszárdon. 

Tovább

Folyamatosan javul Vásárosnamény és térsége közlekedési helyzete

A Közlekedés Operatív Program „Balesetveszélyes csomópontok átépítése” projektje keretében országosan 12 helyszínen balesetveszélyes csomópontok épülnek át körforgalommá. A 41. sz. főút több mint 8 ezres forgalmat lebonyolító vásárosnaményi szakaszán, a 4117. j. út keresztezésében is új körforgalmi csomópont létesült.

Tovább

Határidőre elkészült a Kecskemét északi elkerülő út

Az 5. sz. és a 44. sz. főút közötti közvetlen kapcsolatot biztosító 10,3 km hosszú elkerülő út megépítésével a településen jelentősen csökken a tranzitforgalom, javul a közlekedés biztonsága, mérséklődnek a környezeti ártalmak.  

Tovább

Egyre biztonságosabban és gyorsabban autózható a 8-as főút

Ma átadtuk a 8. sz. főút újabb 6,5 km-s szakaszát Pétfürdő és Hajmáskér között. A főutat érintő közel 30 km-en zajló korszerűsítés része a folyamatban lévő Székesfehérvár és Várpalota elkerülő utak építése is. A teljes kivitelezés az elkerülők megépítésével 2017-re fejeződik be, mely által Székesfehérvár és Veszprém között várhatóan 20 perccel csökken az utazási idő, és akár 110 km/h-s sebességgel is közlekedhetünk.

Tovább