BURKOLATJAVÍTÁS MIATT SEBESSÉGKORLÁTOZÁS LESZ AZ M3-AS AUTÓPÁLYÁN A HORTI PIHENŐHELYNÉL

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a mai napon az alábbi sajtóközleményt adta ki: Az M3-as autópályán a Vásárosnamény  felé vezető oldalon a Horti pihenőhely térségében lokális burkolatjavítási munkákat végeznek a szakemberek, emiatt az M3-as autópálya egy forgalmi sávra szűkül, továbbá 60 km/órás sebességkorlátozást is bevezetnek. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri az erre közlekedőket, […]

Tovább

Tovább gyorsul a hazai közutak fejlesztése, felújítása

A közúthálózat bővítése a következő években összesen mintegy 2500 milliárd forintos ráfordítással kap új lendületet, e keretösszeg több mint felét hazai költségvetési forrás fedezi. A tervek megvalósítása jó ütemben halad: a kormányhatározatban nevesített beruházások több mint 70 százaléka már legalább a szerződéskötésig eljutott – hangzott el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közös évzáró sajtótájékoztatóján, 2017. december 13-án, Budapesten.

Tovább

TENGELYSÚLY-MÉRŐ IKERÁLLOMÁS LÉTESÜLT A ZALAKOMÁRI PIHENŐHELYEN

Ünnepélyesen átadtuk az M7-es autópályán elsőként a Zalakomári pihenőhelyen épült tengelysúly-mérő ikerállomást. A fejlesztés keretében nagy sebességű mozgás közbeni tengelyterhelésmérő és forgalomszámláló rendszer létesült az autópálya jobb és bal oldalán.

Tovább

MEGÚJUL A 42154 J. ÚT NAGYGYANTÉ ÉS GESZT KÖZÖTTI SZAKASZA

Megkezdtük a 42154 j. út Nagygyanté és Geszt közötti szakaszának felújítását. A 13,2 kilométer hosszú úton már dolgoznak a kivitelezést végző Hódút Kft. szakemberei. A területen lezajlott a cserje-, és bozótirtás, valamint befejeződött a fakivágás is. Folyamatban van a humuszleszedés és a közműkiváltás, valamint szakaszosan zajlik a burkolat marása. A régészek befejezték a próbafeltárást, amelynek […]

Tovább

VÉGLEGES NYOMVONALON A 10. SZ. FŐÚT KÖZLEKEDÉSE

A végleges nyomvonalára terelik a 10. számú főút közlekedését 2015. december 3. (csütörtök) hajnalban. A szakemberek péntek éjszaka, félpályás korlátozás mellett viszik fel az aszfalt kopóréteget. A korábban, a terelőút miatt kihagyott szegélyek is megépülnek.

Tovább

Megújult a 47-es sz. főút teljes Csongrád megyei szakasza

Befejeződött a 47-es sz. főút 11,5 tonnás burkolatmegerősítése Algyő és Szeged között. A 2X2 sávos 7 km-es szakasz felújításával most már Szegedtől Békéscsabáig 61 km hosszan biztonságosabban, kényelmesebben lehet autóval közlekedni.

Tovább

Tart még a forgalomba helyezési eljárás a 10-es út új nyomvonalú szakaszánál

A mai hatósági bejáráson a közlekedési hatóság további forgalombiztonságot javító módosításokat kért. A kivitelező ezeket a kiegészítő munkálatokat a holnapi napon elvégzi. A forgalomba helyezési  eljárás előreláthatólag csütörtökön befejeződik. A közlekedők előtt az elkerülő út várhatóan pénteken megnyílik.

Tovább