Nem a vasúti pálya okozta az esztergomi állomáson történt szerelvény kisiklását

Nem a pálya műszaki állapota okozta tegnap este az esztergomi állomáson történt vasúti szerelvény több tengelyének kisiklását. A pálya kiépítése és állapota a szabványoknak megfelelő. A kisiklás a most folyamatban lévő fejlesztéstől is teljesen függetlenül történt. A MÁV Zrt. vizsgálja az esemény okát, valamint azt is, hogy történt-e emberi mulasztás.

Tovább

AZ R11-ES GYORSÚT ZSÁMBÉKOT KELETRŐL ELKERÜLŐ NYOMVONALA AZ ÁTMENŐ FORGALOM MEGSZÜNTETÉSÉVEL JÓVAL ELŐNYÖSEBB A ZSÁMBÉKIAKNAK

Az R11-es gyorsút mintegy 32 km hosszan közvetlen kapcsolatot teremt Esztergom és az M1 autópálya között. 2015. évben 2×1 sávos, 2×2 sávos főúttá bővíthető kiemelt főút tervezése során két nyomvonalváltozat készült, a Zsámbékot keletről és a Zsámbékot nyugatról elkerülő változattal. Az engedélyeztetés során a környezetvédelmi hatóság a Zsámbékot keletről elkerülő nyomvonalváltozat megvalósítását és tovább tervezését javasolta. A NIF Zrt. a tervezést végző Zsámbék Konzorciummal (Trenecon Kft., Via Futura Kft., Partner Kft.) forgalombecslés vizsgálatát kérte mindkét nyomvonalváltozat esetében.

Tovább

Megnyílt a teherforgalom előtt az Esztergom és Párkány között kiépült teherkomp átkelőhely

Létrejött a közvetlen észak-déli irányú teherforgalmi kapcsolat a magyar-szlovák határon, Esztergomnál. A Han Kardam teherkomp előreláthatólag napi 150-200 db kamion forgalmat bonyolíthat a szlovák és a magyar oldal között. A rendezvény védnökei: Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára, valamint Érsek Árpád, a Szlovák Köztársaság közlekedési, építésügyi és régiófejlesztési minisztere.

Tovább

ŐSSZEL FOLYTATÓDNAK A VILLAMOSÍTÁSI MUNKÁLATOK A RÁKOSRENDEZŐ-ESZTERGOM VASÚTVONALON

Szeptemberben a hétvégi és az esti órákban részleges és teljes vágányzár mellett tovább folynak a munkálatok a Rákosrendező és Esztergom közötti 2-es vasúti vonalon. Az 51 km-es szakasz villamosítása érdekében ebben az időszakban elvégzik a még szükséges felsővezetéki oszlopok állítását és a vezetékszerelést is, megkezdődnek az állomások átépítésével kapcsolatos munkálatok is.

Tovább

RÉSZLEGESEN MEGNYÍLIK ÚJPEST MEGÁLLÓHELY ÚJ FÉLPERONJA

Megnyílik Újpest megállóhely átépült peronjának eleje 2016. július 2-án reggel. Az utasközönség holnaptól, azaz szombattól a félperon korábbi aszfaltját felváltó korszerű és tetszetős térburkolatára érkezhet, illetve arról bonyolíthatja a felszállást. A fejlesztés keretében új térvilágítást építünk ki, átépítjük az új peronrész alatti teljes kábelalépítményt, valamint felújítjuk a hangos utastájékoztató rendszert. A beruházás augusztus elejére készül […]

Tovább

ÁTADTUK A 10. SZ. FŐÚT ÚJ NYOMVONALÚ SZAKASZÁT

A most átadott fejlesztés keretében elkészült a Pomázi úti felüljáró, a 10. sz. főút új nyomvonala pedig a lakóházaktól távol fut. A ceremónián Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Budapest II. és III. kerületének országgyűlési képviselője elmondta: ezen beruházás során is példaértékű volt a kormány és a települési önkormányzatok együttműködése.

Tovább

KEZDŐDHET A BUDAPEST-ESZTERGOM VASÚTVONAL VILLAMOSÍTÁSA

Eredményes közbeszerzési eljárás után megkezdhetjük a Budapest-Esztergom vasútvonal villamosítását. A munkálatok a tervek szerint júliusban indulhatnak. A kivitelezést a legalacsonyabb összegű ajánlatot tevő Strabag Vasútépítő Kft. vezette konzorcium (MVM OVIT Országos Villamostávvezeték Zrt.; TRSZ Kft.) végezheti nettó 33.697.563.411 forintért.

Tovább

2016-ban megkezdődik az esztergomi vasútvonal villamosítása

A mai napon megjelent a kiviteli közbeszerzési felhívás az esztergomi vasútvonal villamosítása tárgyában. Eredményes közbeszerzést követően 51 km hosszan Rákosrendezőtől Esztergomig a NIF Zrt. beruházásában valósul meg a vonalszakasz villamosítása.

Tovább