Már haladhat a forgalom a Hódmezővásárhely elkerülő új hídján

A 47 sz. főút Hódmezővásárhely elkerülő út különszintű csomóponttal keresztezi a – Szentes felé vezető – 45 sz. főutat, ami egy híddal vezet át az elkerülőn. Hegedűs Zoltán, Hódmezővásárhely alpolgármestere és Kiss Boglárka, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivője ma egy sajtótájékoztató keretében átadta a műtárgyat a forgalomnak.

Tovább

Utolsó szakaszába ért a Várpalota elkerülő út építése

Várhatóan 2018. márciusától használhatják az autósok a 8. sz. főút Veszprém-Várpalota közötti szakaszát, melynek megépítésével a város mentesül az áthaladó gépjárművek zajától és a levegőszennyezésétől. Sajtóbejárás keretében ismertette a kivitelezés jelenlegi állását Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és miniszterhelyettese, Campanari-Talabér Márta, Várpalota polgármestere és Nagy Róbert, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója.

Tovább

Egy év múlva elkészül a 62. sz. főút Szabadegyháza-ipartelepet elkerülő szakasza

Már 5 éve használhatják az autósok a Perkátát elkerülő utat, 2015 júliusára pedig elkészült Seregélyes elkerülője is. A most megvalósuló 2,9 km hosszú szakasz megépítésével 2018 nyarára teljessé válik a 62. sz. főút rehabilitációja, a 11,5 tonnás burkolatmegerősítés fejlesztése. A kivitelezés indító sajtótájékoztatóján jelen volt Varga Gábor, a térség országgyűlési képviselője és fejlesztési biztosa, Dr. Simon László, Fejér megye kormánymegbízottja, Egriné Ambrus Andrea, Szabadegyháza polgármestere és Kiss Boglárka, a NIF Zrt. szóvivője.

Tovább

Folytatódik a Kecskemét északi elkerülő építése

November elején megkezdik a 445. sz. főút Kecskemét északi elkerülő újabb ütemének, az M5 autópálya és az 5. sz. főút közötti út kivitelezési munkálatait. A 3,3, km hosszú szakasz megépítésével 2018. IV. negyedévére teljessé válik a Kecskemétet északról elkerülő út.

Tovább

Megkezdődik a Várpalota elkerülő II. ütemének építése

A 8. sz. főút Veszprém-Várpalota közötti szakaszának megépítésével a 8. sz. főúton Székesfehérvár – Veszprém között megvalósul az átkelési szakasz kiváltása, illetve Várpalota mentesül a napi közel 20.000 áthaladó gépjármű zajától és levegőszennyezésétől. Az elkerülő út II. ütemének alapkőletételi ünnepségén beszédet mondott Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Talabér Márta, Várpalota polgármestere és Mayer András, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgató-helyettese.

Tovább

Megnyílt a forgalom előtt a székesfehérvári nyugati elkerülő út III. üteme

A 7 km hosszú, új nyomvonalon megépült 2×2 forgalmi sávos elkerülő út III. befejező üteme határidőre elkészült. Az út átadásával a közlekedés gyorsabb és biztonságosabb lesz, jelentősen mérséklődik a zajterhelés, csökken a tranzitforgalom Székesfehérváron és megszűnnek a főleg a nyári időszakra jellemző dugók.

Tovább