ÁTADTÁK A 813. SZ. FŐÚT GYŐR KELETI ELKERÜLŐ III. ÜTEMÉT

A beruházás jelentősége, hogy innentől kezdve az észak-dél irányú átmenő járműforgalom már lakott területeken kívül fog bonyolódni, csökkentve ezáltal a zaj és légszennyezést Győr városában. Az átadó ünnepségen beszédet mondott Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter, Simon Róbert Balázs, megyei jogú városok fejlesztésének végrehajtásáért felelős államtitkára, Győr-Moson-Sopron megye 1. sz. választókerületének képviselője, a megye fejlesztési biztosa, Kara Ákos, infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár, Győr-Moson-Sopron megye 2. sz. választókerületének képviselője, Borkai Zsolt, Győr polgármestere és Pántya József, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgatója.

Tovább

MEGKEZDŐDÖTT A GYŐRI MOSONI-DUNA HÍD BETOLÁSA

Mérföldkőhöz érkezett a Győr keleti elkerülő megvalósítása. A kivitelező 2017 eleje óta dolgozik az 5,2 km hosszú útszakaszon. A projekt keretén belül egy 395 méteres híd épül a Mosoni-Duna és a kapcsolódó szakaszok felett, Győrszentiván kertváros és Győr Bácsa között. A munkálatok most jutottak el a hídbetolás fázisába.

Tovább

A TERVEK SZERINT HALAD A 813. SZ. FŐÚT GYŐR KELETI ELKERÜLŐ MEGÉPÍTÉSE

Simon Róbert Balázs, a térség országgyűlési képviselője, Győr-Moson Sopron megye fejlesztési biztosa a jelenleg zajló munkákról tartott sajtótájékoztatót. A Győr keleti elkerülő, befejező 5,2 kilométeres szakaszánál jelenleg pályaszerkezet építés, padkaépítés, rézsű humuszolás, szegély- és térkőépítés valamint csőátereszépítés van folyamatban. A munkálatok a főpálya mellett a 14. sz. főút valamint a 1301. j. út korrekciós szakaszainak […]

Tovább