Letették a soltvadkerti elkerülő út alapkövét

Az 53. sz. főút, Soltvadkert elkerülő szakaszának építése a tavaszi munkakezdést követően terv szerint, ütemezetten halad. A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló fejlesztésnek köszönhetően a lakosok biztonságosabban közlekedhetnek majd és ezzel egyidejűleg csökken Soltvadkert zajterhelése, valamint légszennyezettségi értékei is. A kivitelezés alapkőletételi eseményén beszédet mondott Mosóczi László, miniszteri tanácsadó, Font Sándor, Bács-Kiskun megye 3. számú választókerültének országgyűlési képviselője, Temerini Ferenc, Soltvadkert polgármestere és Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese.

Tovább

Új elkerülő út épül Soltvadkerten

A NIF Zrt. beruházásban valósul meg az 53. számú főút, Soltvadkert elkerülő szakaszának építése, amelynek köszönhetően a település belterületi szakasza jelentősen mentesülhet az átmenő forgalom alól. Ennek következtében a lakosok biztonságosabban közlekedhetnek majd, és ezzel egyidejűleg csökken Soltvadkert zajterhelése, valamint légszennyezettségi értékei is. A kivitelezés részleteiről tartott sajtótájékoztatót Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, Font Sándor, Bács-Kiskun megye 3. számú választókerültének országgyűlési képviselője, Dr. Kerényi János, országgyűlési képviselő, Temerini Ferenc, Soltvadkert polgármestere és Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese.

Tovább