SZEPTEMBERBEN MEGKEZDŐDIK A MISKOLCI ELKERÜLŐ ÉPÍTÉSE

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. eredményt hirdetett az M30-26.sz. főút Miskolc északi elkerülő építésének közbeszerzési kiviteli eljárása kapcsán. A részben új nyomvonalon épülő 2x1 sávos szakasz építése hamarosan elkezdődik, várhatóan 2015 késő tavaszán már használhatják a közlekedők. Az eredményhirdetésről dr. Kriza Ákos, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere, Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője és Csöbör Katalin, a térség országgyűlési képviselője tartottak sajtótájékoztatót a mai napon Miskolcon.

A tervezett út Miskolcot észak-északkelet irányban kerüli meg, folytatódva az M30 autópálya megépült csomópontjából a Miskolc Zsigmondi utca csomópontjáig. Az új út 2×1 sávon épül meg 5 844 m hosszúságban. A szakasz tartalmaz egy 2×52 m nyílású Sajó-hidat, négy vasbeton hidat, egy Arnót körüli körgátat, egy 4500 m hosszú észak-dél irányú vízleeresztő vápát, egy gátat az M30 alatti körforgalom bevédésére valamint 4 db földút csatlakozást is.

A NIF Zrt. a tervezés során kiemelt figyelmet fordított az árvízvédelemi szempontokra. A projekt keretében Arnót bevédésére a Kis-Sajó keleti oldalán teljesen körülvéve Arnótot egy gátrendszert építünk ki. A bezárt árvizek levezetésére a Csorba tó északi sarkától egészen a Sajó folyóig létesülni fog egy 4500 m hosszú, 120-160 m széles mély árok, amely elősegíti a kialakuló árvizek levezetését a Sajóba. Töltés épül az M30 alatti körforgalom köré is, mivel ez a jelenlegi legmélyebb terület és ezt is be kell védeni. Így a 26. sz. főút által bekerített terület teljes mértékben árvízmentes lesz. A 2010-es árvíz legnagyobb előidézője a nyugat-kelet irányba meglévő 3.sz. főút volt, ezért ennek áthelyezését az M30 körforgalomtól a Kis-Sajó hídig úgy oldjuk meg, hogy a megépítendő árok fölé egy 130 m nyílású hidat építünk. Az árvíz megrongálta a felsőzsolcai bekötőút nagy részét és az alatta levő kis nyílású hidat, ezért a bekötő utat is átépítjük, alatta szintén egy nagy 120 m nyílású hidat létesítünk.

Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs vezetője elmondta: „Az elkerülő út, mint I. fokú árvízvédelmi gát és az épülő egyéb műszaki megoldások segítségével a projekt teljes mértékben megoldja a térség minden településének árvízi problémáját és Miskolc északi 26-os irányából érkező forgalmának elterelését a centrumból, ezáltal tehermentesítve a várost.”

A Miskolc északi elkerülő kivitelezési közbeszerzési eljárására két érvényes ajánlat érkezett. A nyertes az összességében a legolcsóbb ajánlatot adó, KÖTIVIÉP’B Közép-Tisza Vidéki Vízépítő és Telekommunikációs Kft. a, kivitelezés nettó összege 13.998.763.587 forint. A másik érvényes ajánlatot az SSD-M30 Konzorcium (tagjai: Subterra a.s., STRABAG Általános Építő Kft., Doprastav RBR Kft.) nyújtotta be, ajánlatának összege 14.941.737.508 forint volt. Az építést a KÖTIVIÉP’B Kft. szeptemberben megkezdi.

Az Új Széchenyi Terv, Közlekedés Operatív Program keretében uniós forrás segítségével megépülő Miskolc északi elkerülőt várhatóan 2015 késő tavaszán már használhatják a közlekedők.