Elkészült a Zemplénagárd-Nagytárkány összekötő út

Ünnepélyes keretek között ma délelőtt Szijjártó Péter a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, valamint Zdenko Trebuľa, a Kassa Megyei Önkormányzat elnöke átadták a 2,1 km hosszú útszakaszt. A két település lakosságát eddig közel 30 km hosszú kerülőút és 40 perces utazási idő választotta el egymástól. A beruházás eredményeképpen most már csupán 3 perces utazás választja el egymástól a polgárokat.

 

Magyar oldalon az út 2×1 sávon, a 3807. jelű összekötő útról ágazik le, kezdetben a belterületi Honvéd utca nyomvonalán, majd mezőgazdasági területek között a magyar-szlovák határ felé halad 2156,73 m hosszon. A kezdő csomóponton kívül egy földút leágazás található mind a bal, mind a jobb oldalon. Szlovák oldalon 861 m hosszan burkolaterősítést végeztek.

 

A közlekedési infrastruktúra megfelelő színvonala a gazdaság fejlődésének egyik legfőbb alapja. A fejlesztés lehetőséget ad a gazdaság intenzívebb fejlődéséhez, a fejlettebb és az elmaradottabb helyzetű térségek, illetve települések között az életkörülményekben, a gazdasági, az oktatási, a kulturális, az egészségügyi, a szociális és az infrastrukturális ellátásban megjelenő különbségek csökkentésére. Az összekötő út megépülésével lehetővé válik a fenntartható fejlődés elvének érvényesülése a két ország határ menti régióiban, továbbá a két ország közös határvonalán lévő, a határvonal kijelölését követően „elszigeteltté” vált települések fejlesztése, az esélyegyenlőség érvényesülése, a hátrányos társadalmi helyzetben lévők integrációjának elősegítése. A szakasz megépülésével könnyebbé válik a magyar és a szlovák munkaerő cseréje, az emberek anyanyelvük használatával könnyebben helyezkedhetnek el a szomszédos, határ menti településeken, hiszen az utazási idő lényegesen lerövidül.

 

A kivitelezést a „KE-VÍZ 21” Zrt. konzorcium valósította meg, a kivitelezés nettó összege 1 672 966,44 euro. A beruházás Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében uniós források segítségével valósult meg, a projekt vezető tagja a NIF Zrt., partnere Nagytárkány Község Önkormányzata.