UNIKÁLIS RÉGÉSZETI LELETEK A NEMZETI INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTŐ ZRT. BERUHÁZÁSÁNÁL – A VASÚTI SÍNEK ALATT REJTŐZÖTT AQUINCUM ELVESZETT „VÁROSFALA”

Több mint százhúsz év kutatás után most nyáron sikerült végre megtalálni Aquincum római kori polgárvárosának keleti falát. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában folyó Budapest, Északi Vasúti Duna Híd – Esztergom vasútvonal korszerűsítése során gazdag leletanyag: pénzérmék, kerámiaedények és az erdők istenének apró szobra is előkerült. A város ezen északkeleti sarkában az aquincumi ásatások 120 évvel ezelőtti megindulása óta gyakorlatilag nem volt mód módszeres feltárásra, így az előkerült emlékek nagy jelentőséggel bírnak.

Nagy várakozás előzte meg az idén tavasszal megindult régészeti munkálatokat a Budapest, Északi Vasúti Duna Híd – Esztergom vasúti vonalszakasz felújítási munkálatai kapcsán, hiszen a vasút kelet – nyugati irányban a római kori városon és közvetlen környezetén halad keresztül. A régészetileg védett területen, a BTM Aquincumi Múzeumának csapata követi nyomon a földmunkákat és végzi el a szükséges feltárásokat dr. Láng Orsolya és dr. Lassányi Gábor ásatásvezető régész irányításával. A feltárások gyors és gördülékeny kivitelezését segíti a múzeum, a beruházó, Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és a kivitelező Aranyhegy Konzorciummal kialakított jó munkakapcsolat.

A jelenlegi munkálatok során elsősorban a várostól nyugatra, a római kori villaövezet területén volt néhány kisebb beavatkozás: római és középkori leleteket gyűjtöttek a múzeum munkatársai. A kutatások eddigi legfontosabb állomása a római kori város keleti szélén most készülő vasúti hidak pilléralapjainak feltárása volt. Itt az egyik pillér alapozási gödrében – már a város határán kívül – egy kút és egy nagyméretű szemétgödör került elő, az utóbbiból hatalmas mennyiségű, 2000 éves városi szemét: konyhai és asztalai edények, ételmaradékok (állatcsontok), érmek, táblás játékok zsetonjai és a közeli fazekasműhely hulladékai (rontott edények töredékei) kerültek elő. A leletek között több mint 1800 éves, a mai Francia – és Németország területén készült díszedények (terra sigillata) és Hadrianus császár bronz érméje is megtalálható.

A nyugatabbi – már a római városon belül – kiásott pillér helyén sikerült pontosan azonosítani a település keleti szélét: előkerült a határt jelző, nagyméretű vizesárok, az egykori városfal már az ókorban lebontott maradványa, illetve egy, a város határával párhuzamosan futó kövezett út is. A vizesárokból ruhakapcsoló tűk (fibulák), pénzérmék és edények darabjai származnak, amelyek szerint az árkot a Kr.u. 2.század első felében áshatták ki a rómaiak.

 

A most előkerült maradványoknak azért van különösen nagy jelentőségük, mert míg a négy oldalról fallal körülvett város másik három oldala már ismert volt,  a kutatók idestova 120 éve keresték a település ezen keleti határát – mindeddig eredménytelenül. A felsorolt igen gazdag leletanyagban fellelhető egy apró, Silvanus, a kertek, birtokok és erdők védőistenét ábrázoló ólom szobrocskája. Hasonló tárgyakat általában az isteneknek szánt ajándékként helyezték el szentélyekben.

A feltárások és megfigyelések a vasútépítéshez kapcsolódó földmunkák idején még folytatódnak, de az már most egyértelműen látszik, hogy a vasútvonal több mint 100 évvel ezelőtti megépítése során a régészeti emlékek jelentős része épen maradt a töltés és sínek alatt. A mostani felújításhoz kapcsolódó régészeti munkák egyedülálló – és az adott területen feltehetően hosszú időre az utolsó – lehetőséget nyújtanak Aquincum titkainak feltárásához.

A vasúti vonalszakasz felújítása a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában az Új Széchenyi Terv keretében, uniós források segítségével valósul meg. A rekonstrukció keretében 16 állomáson és megállóhelyen épül új peron, perontető, korszerűsödik az utastájékoztatás, térvilágítás, a vasúti pályatest. Közel 1700 db P+R parkoló (pl.: Dorog, Pilisjászfalu, Esztergom, Piliscsaba) valamint 532 db B+R kerékpártároló létesül (pl.: Esztergom, Leányvár, Solymár, Pilisvörösvár, Piliscsaba, Piliscsév). A NIF Zrt. beruházásának eredményeképpen a menetidő csökken, színvonalasabbá, komfortosabbá és biztonságosabbá válik a vasúti közlekedés. A vágányépítési munkák befejezését követően a MÁV Zrt. külön projekt keretében valósítja meg a Rákosrendező – Esztergom vasútvonal villamosítását, új motorvonatok beszerzését. A NIF Zrt. és a MÁV Zrt. fejlesztését követően a menetidő 30 perccel csökkenhet, így a Budapest-Esztergom közti utazási idő a jelenlegi 90 percről, 60 percre mérséklődhet.  A három ütemben folyó vasúti vonalszakasz munkálatait az idei árvíz érintette, a kivitelezés ütemtervében időbeli csúszást okozva. Az Esztergom-Piliscsaba-Pilisvörösvár szakaszon a vasúti közlekedés várhatóan 2013. október 20-án megindul.

2013. augusztus