Tájékoztatás a ki nem fizetett alvállalkozók ügyében a Tárnok-Székesfehérvár vonalszakaszon

A Tárnok – Székesfehérvár vasúti vonalszakasz korszerűsítése kapcsán felmerült alvállalkozói ki nem fizetések kapcsán a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és MÁV Zrt. az alábbi tájékoztatást adja.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Le kívánjuk szögezni, hogy az államnak, ez esetben a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nek, valamint a MÁV Zrt-nek nincs tartozása. A vitás kérdések egy alvállalkozó és annak beszállítója között vannak. A kivitelező konzorcium egy alvállalkozója szerződést kötött biztosítóberendezések kábelcsatornáinak kivitelezésére. Utóbbiak a kábelcsatornák beépítését követően nem kapták meg a számlájuk ellenértékét az alvállalkozótól. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a konzorcium részére minden számlát kiegyenlített.

Megértjük az érintett beszállítók és családok felháborodását, azonban a kábelcsatornák visszabontása véleményünk szerint semmiképp sem megoldás a kialakult helyzetre. Az említett kábelcsatornák ugyanis a biztosító berendezések kábeleinek elhelyezésére szolgálnak. A biztosító berendezés fő feladata, hogy biztosítsa a vasúti közlekedésben résztvevők személyek és vagyoni tárgyak biztonságát, mind a vágányokon, mind a szintbeli közúti átjárókban. A MÁV Zrt. számára az utasok biztonsága és annak szavatolása az egyik legfontosabb cél, amelyet folyamatosan fent kell tartania. Mindennek, elengedhetetlenül fontos eszközei a vasúti biztosító berendezések. Megértve a pénzükre váró cégek problémáját, a MÁV Zrt. a visszabontáshoz és visszaszállításhoz kapcsolódó vasútüzem szüneteltetését, illetve vágányzár elrendelését visszautasítja.

Függetlenül a teljesítésektől, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. arról értesítette a kivitelező konzorciumot, hogy a beszállítói ki nem fizetések rendezéséig nem kívánja átvenni a hivatkozott műszaki tartalmakat.

Az adott vonalszakasz kivitelezője az SZCKM-2008 Konzorcium (konzorcium vezető tagja: Szentesi Vasútépítők Kft., konzorcium tagjai: MÁVÉPCELL Kft., KÖZGÉP Zrt., KELET-ÚT Kft.), mely vállalat közel nettó 54 milliárd forintért vállalta a fejlesztés megvalósítását.

Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.                                                                                                                                         MÁV Zrt.

2011. április