KEDVEZ AZ ENYHE IDŐJÁRÁS A 47. SZÁMÚ FŐÚT ÉPÍTÉSÉNEK

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában megújul a 47-es főút, több mint 60 km hosszan Csongrád és Békés megyében. Ehhez kapcsolódóan Székkutas belterületén a meglévő kerékpárutat is felújítja a vállalkozó a NIF Zrt. megbízásában.

December elején a kivitelező az épülő kerékpárút és a főút vízelvezetésének nyomvonalába eső bokrok, cserjék és fák kivágásával folytatja a munkálatokat. Az önkormányzattal közös helyszínbejárás során ki lettek jelölve azok a fák, melyek védelmet élveznek. A Béke és Kossuth utcák közötti szakaszon, a kerékpárút és járda között lévő ostor- és juharfák megmaradnak, továbbá nem érinti a fakivágás a Bem utca és a Vásárhelyi út kereszteződésében található nyírfákat sem.

A munkálatok által érintett szakaszokon a kerékpáros forgalom a kerékpárúton szünetel. A kivágott fákat az önkormányzat telephelyére szállítja a vállalkozó. A kivágott fák tuskóinak eltávolítása az érintett közművek kezelőivel való egyeztetés után történhet meg.

A közel 20 km-es Orosháza elkerülő-Hódmezővásárhely közötti Csongrád megyei szakaszon szintén folyamatban van a fakivágás, továbbá megkezdődtek az átereszépítések. A Székkutas utáni szakaszon a régészeti lelőhely feltárása folyik. Kakasszék-Székkutas között a vállalkozó építi a kerékpárutat, folyamatban van a 47. sz. főút szélesítése is, a zúzottkőalap már elkészült. A Hódmezővásárhely előtti szakaszon is megkezdődött a 47. sz. főút szélesítése, jelenleg a töltésépítés folyik, a mintegy 600 m hosszú szakaszon. A kivitelezési munkálatok függvényében szakaszos sávszűkítés és 40 km/h órás sebességkorlátozás van érvényben. A megye másik, 7 km hosszú Algyő – Szeged közötti szakaszán 11,5 tonnás burkolatmegerősítés során korszerűsíti a vállalkozó az algyői Tisza híd előtti 2×1, az algyői Tisza híd és az Algyő, Vásárhelyi utca közötti 2×1, valamint az Algyő, Vásárhelyi utca és az M43 autópálya közötti 2×2 sávos szakaszt, valamint 1 db új kétsávos körforgalmat épít ki Algyőn a 47. főút-41119.jelű úttól (Kastélykerti út) 700 méterrel távolabb, az 1 db meglévő körforgalmat pedig kétsávossá alakítja át a MOL kút mellett.

A Békés megyei 34,4 km szakaszon a burkolaterősítési és szélesítési munkálatok mellett megtörténik a MÁV vasúti felüljáró korszerűsítése Szarvas–Mezőhegyes vasúti vágányok felett. Párhuzamosan a főúttal, 28 km hosszan, 2,6 m széles kerékpárút épül, beleértve a csorvási átkelési szakasz átépítését is. A meglévő tömegközlekedési megállóhelyeket 17 helyen felújítjuk, a peronok és a pályaszerkezet teljesen átépül. Telekgerendás-Csorvás között a kerékpárút építése szakaszosan megkezdődött, jelenleg a védőréteg és a szegélyek építése folyik. A csorvási átkelési szakaszon a kiemelt szegélyek átépítése van folyamatban illetve a terelőszigetek átépítése zajlik. Csorvás-Orosháza között a betonútalapot beépítették, az aszfaltozás megkezdődött. Az Orosháza elkerülőn, a szarvasi útig a kötőréteg már elkészült. A Szarvasi és Gádorosi utak között a kopóréteg beépítése megtörtént, jelenleg a padkaépítés folyik. A régészet a teljes területen befejeződött. Forgalomterelés, útszűkítés, és 40 km/h-s sebességkorlátozás van érvényben. Csorvás belterületén jelzőlámpás forgalomirányítás van.  

A Csongrád megyei két szakasz összesen nettó 15,7 milliárd forintból újul meg, 85% uniós és 15% hazai forrás felhasználásával. A Békés megyei szakasz kivitelezője a Colas Út Zrt. és a Duna Aszfalt Kft., a fejlesztés 8,9 milliárd 85% uniós és 15% hazai forrás felhasználásával valósul meg. A korszerűsítés 2014 nyarán kezdődött és várhatóan 2015 őszére fejeződik be.

A beruházással kapcsolatos további információért kövesse a www.facebook.com/nifzrt oldalt.