JELENTÉS – 85. sz. főút Enese elkerülő – 2009. július

a 85. SZ. FŐÚT ENESE TELEPÜLÉS ELKERÜLŐ, 6+800-13+800 KM SZ. KÖZÖTTI (TÁVLATI M85) SZAKASZ KIVITELEZÉSÉNEK 2009. JÚLIUSI HELYZETÉRŐL

A RÉGÉSZETI FELTÁRÁSOKAT KÖVETŐEN MEGKEZDŐDTEK AZ ÉPÍTÉSI MUNKÁK IS AZ ELKERÜLŐ SZAKASZON


A 2009. június végi munkaterület átadás-átvételi eljárást követően 2009. július elején a régészeti lelőhelyeken a KÖSZ (Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat) a megelőző feltárásokat befejezte, így a beruházó NIF Zrt. a teljes munkaterületet a kivitelező CÉ-LA ENESE 2009 Konzorcium számára biztosította.
 
Vállalkozó az érintett, kiváltásra, átépítésre kerülő közművek kezelőivel, tulajdonosaival a tárgyalásokat megkezdte. Az érintett országos közutak vonatkozásában a terelő utak építési és ideiglenes forgalomszabályozási terveit elkészítette, és jóváhagyásra a Nemzeti Közlekedési Hatóság Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóságához és Közútkezelőhöz benyújtotta.

A környezetvédelmi engedélyben előírtak szerint elvégezte az építési munkákat megelőző vizsgálatokat (felszín alatti, felszín feletti vizek, zaj-, levegőminőségi és élővilág védelmi vizsgálatok).

Az építési szakaszon megkezdődtek a terület előkészítő, fakivágási és cserjeirtási munkálatok, a gyom és parlagfű mentesítése folyamatosan folyik.


Üdvözlettel,

Fazekas Orsolya
kommunikációs vezető
06 20 922 2308