Sajtóközlemény – Az M9 autóút 51. és 54. számú főutak közötti szakasza jövőre épülhet

Az M9 autóút 51. és 54. számú főutak közötti szakaszának építése jövőre kezdődhet. Az Ajánlatkérő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. 2009. augusztus 5-én hirdette ki a közbeszerzési eljáráson nyertes kivitelezőt, a Granit Hungária Kft-t.

A döntést a Közbeszerzési Döntőbizottságnál a tenderen részt vevő egyik Ajánlattevő megtámadta, így nem kerülhetett sor a szerződés megkötésére. Jogorvoslati eljárás indult, mely eljárás eredményeképpen a Bizottság újra értékeltette Ajánlatkérővel a pályázatokat. A NIF Zrt. az ajánlatokat újból értékelte, nyertesnek ezt követően is a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást nyújtó Granit Hungária Kft. pályázatát találta.  Az újbóli eredményhirdetésre 2009.10.09-én került sor.

A Granit Hungária Kft. a tegnapi nap folyamán írásban jelezte a NIF Zrt. felé, hogy a szerződéskötéstől eláll, így a közbeszerzési eljárást Ajánlatkérő kénytelen érvénytelenséggel lezárni. A NIF Zrt. mindent megtesz annak értekében, hogy az újonnan kiírandó kivitelezési közbeszerzési eljárást – az ajánlati dokumentációnak az időközben hatályba lépett jogszabályi változások miatti átdolgozását követően – a lehető legrövidebb időn belül meg tudja kezdeni.

A közbeszerzés során benyújtott biztosítékok garantálják, hogy sem a Magyar Államot, sem az Ajánlatkérő NIF Zrt. semmilyen anyagi jellegű kár nem éri.

Az M9 autóútból eddig két szakasz készült el, a kaposvári elkerülő szakasz, valamint a 6. és 51. számú főutakat összekötő útszakasz, benne a szekszárdi Duna-híddal. Jelen beruházás keretében 12,3 km hosszúságú 2×1 sávos útszakasz fog megépülni.

 

Fazakas Orsolya
kommunikációs vezető
06 20 922 2308