JELENTÉS

A NEMZETI INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTŐ ZRT. ELŐVÁROSI VASÚT FEJLESZTÉSÉRŐL

BEVEZETÉS, KÖZLEKEDÉSI HELYZET ÉS TENDENCIÁK A BUDAPESTI ELŐVÁROSI VASÚTHÁLÓZAT FEJLESZTÉSE PROJEKT ELŐKÉSZÍTÉSI MUNKÁIHOZ

Az elmúlt 15 évben a közösségi közlekedés legnagyobb térvesztése a főváros és agglomerációjának forgalmában következett be. A közösségi közlekedéssel belépők 80-85%-a, az egyéni közlekedéssel (személygépkocsival) belépők közel 65-70%-a az agglomerációból érkezik. Kiemelt stratégiai cél a városi- és elővárosi közösségi közlekedés szolgáltatásainak javítása, szerepének növelése Budapest és agglomerációjának kapcsolatában. Különösen fontos ez annak ismeretében, hogy középtávon az utazási igények akár 30%-os növekedése is prognosztizálható, mely a közösségi közlekedés hatékony fejlesztése nélkül kezelhetetlen.

Budapest és környezete közlekedési hálózatának fejlődése, a város múltja és jelenlegi szerkezete, kiterjedtsége, városkörnyéki kapcsolatai és közlekedési adottságai azt indokolják, hogy a közösségi közlekedés gerinchálózata alapvetően a nagykapacitású és megbízható kötöttpályás hálózatra épüljön, de a hálózat integráns része a ráhordó, illetve elosztó (közösségi) közlekedési hálózat is.

Az előzőek érdekében szükséges egyrészt a meglévő vonalak és létesítményeinek korszerűsítése, a gördülőállomány fejlesztése másrészt korszerű új vonalak létesítése, továbbá az utazási lánc egyes elemei működésének összehangolása. Tekintettel a közösségi közlekedés jelenlegi és közeljövő reális gazdasági, jogi, finanszírozási környezetére, ez egy hosszú folyamat, amelyet a meglevő infrastruktúra korszerűsítésével célszerű elkezdeni.

A Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) „Városi és elővárosi közösségi közlekedés fejlesztése” prioritáson belül, az előkészítési konstrukció keretében nyújtandó támogatással kerül megvalósításra, a Budapesti elővárosi vasúthálózat fejlesztése projekt I. ütemének előkészítése. A projekt részeként több tervezői közbeszerzési eljárás került kiírásra, melyeknél a tervezési feladat célja az építési ütem engedélyezési, kiviteli és tenderterveinek az elkészítése, környezetvédelmi hatástanulmány készítése. Az engedélyezési eljárás lefolytatása, az építési és környezetvédelmi engedély és minden egyéb szükséges engedély, hozzájárulás megszerzése.


Az elővárosi vasútvonalak megállóhelyei megközelítésének fejlesztése, a ráhordás feltételeinek javítása: P+R és B+R parkolók, buszfordulók tervezése – a tervezési feladatra vonatkozó közbeszerzési eljárás 2009 októberében indult meg

A közlekedési hálózat fejlesztését csak a teljes utazási láncot vizsgálva, komplex szemlélettel lehet végezni, mert a közösségi közlekedés igénybevételéről a kiindulási hely és az úti cél közötti utazási lánc minden egyes elemét figyelembe véve születik döntés! A vasúti megállóhelyek, állomások megközelítése az esetek döntő többségében kedvezőtlen, a vasút már a megállóhelyen elveszíti a versenyt! A beruházás keretében a megközelítés körülményeinek fejlesztése történik P+R, B+R parkolók és buszfordulók tervezésével. Majd külön, kivitelezési tenderben történik azok megépítése 2013-ra tervezett időponttal. A részletes megvalósíthatósági tanulmányban javasolt közel 18.000 P+R parkolóhelyből a projekt keretében kb. 4.300 P+R parkolóhely létesítése valósítható meg.

A projekt támogatása: Városi és elővárosi közösségi közlekedés fejlesztése prioritás, projekt előkészítés konstrukció a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) támogatásával történik.

Jelen projekt keretében a 11 elővárosi vasútvonalból az alábbi vonalakon (a főváros közigazgatási határán kívüli BKSZ területen) történő fejlesztésekre vonatkozik:
1)  1. vv. Budaörs – Tatabánya közötti szakasza,
2)  70. vv. Dunakeszi alsó –Szob közötti szakasza,
3)  80a vv. Pécel – Hatvan közötti szakasza,
4)  120a vv. Ecser – Szolnok közötti szakasza,
5)  142 vv. Gyál felső – Lajosmizse közötti szakasza,
6)  150 vv. Dunaharaszti – Kunszentmiklós közötti szakasza.

Az 1, 70, 80a, 120a, 142, 150-es vasútvonalak mentén a megtervezendő parkolók és autóbusz fordulók összefoglaló táblázata













































































































































































































































































































































































































































































































































vo-nal sz.
sorsz. megálló neve Bp. ir. felszállóutas összes felszálló utas összesépítendő P+R összes építendő B+R autóbusz
1 1. Biatorbágy 308 441 358 20 6m, 1f
  2. Herceghalom 232 279 166 20
  3. Bicske 1052 1290 224 60 4m, 1f
  4. Szár 122 166 52 20 1m, 1f
  5. Szárliget 155 256 36 20 2m
  6. Alsógalla 306 451 82 30 2m
  7. Tatabánya 1380 2535 266 40
          1184 210 15m, 3f
70 8. Dunakeszi alsó 459 540 80 30
  9. Dunakeszi 885 1427 189 40 2m, 1f, 4t
  10. Dunakeszi-Gyártelep 2141 3160 261 70
  11. Vác-Alsóváros 1088 1617 100 20 2m, 1f, 4t
  12. Nagymaros-Visegrád 1198 1390 50 20
  13. Zebegény 346 493 34 20
          714 200 4m, 2f, 8t
80a 14. Isaszeg 1568 1730 80 80 2m
  15. Gödöllő-Állami telepek 74 174 11 10
  16. Máriabesnyő 221 252 41 10
  17. Bag 188 236 36 10
  18. Aszód 625 858 71 10 4m, 1f
  19. Hévízgyörk 135 139 28 10
  20. Galgahévíz 43 51 23 30
  21. Tura 319 379 124 20 1m, 1f
  22. Hatvan 902 1549 144 20 4m
          558 200 11m, 2f
120a 23. Ecser 540 654 62 40 2m
  24. Maglód 336 388 63 40 1m, 1f, 2t
  25. Maglódi nyaraló 447 523 77 60 1m, 1f
  26. Mende 568 652 42 20 2m
  27. Pusztaszentistván 333 377 20 40
  28. Szőlőstelep 882 983 74 20 2m
  29. Farmos 472 544 32 10 1m, 1f, 2t
  30. Tápiószele 618 829 42 70
  31. Tápiógyörgye 373 558 30 40 1m, 1f, 2t
  32. Újszász 336 846 40 60 2t, 1m
          482 400 11m, 4f, 8t
142 33. Felsőpakony 546 616 30 40 1f
  34. Ócsa 907 1125 255 150 2m, 1f, 3t
  35. Inárcs-Kakucs 122 211 134 40 2m
  36. Dabas 222 347 50 30 1m, 1t, 1t
  37. Gyón 122 160 30 20 1m, 1f
  38. Hernád 215 262 20 20 1m
  39. Örkény 262 345 20 50 1m, 1f
  40. Táborfalva 177 211 30 50 1m, körf.
  41. Felsőlajos 28 43 20 10 2m
  42. Lajosmizse 243 243 92 40 1m, 1f
          681 450 12m, 6f, 4t
150 43. Dunaharaszti 314 449 138 40 2m
  44. Dunaharaszti alsó 210 236   30
  45. Taksony 116 144 64 40 1m, 1f
  46. Dunavarsány 542 607 85 20 1m
  47. Délegyháza 239 258 20 10 2m
  48. Kiskunlacháza 66 82 160 60 3m, 2t, 1f
  49. Dömsöd 255 284 80 20 2m, 1f
  50. Kunszentmiklós-Tass 347 406 91 20 3m, 4t, 1f
          638 240 14m, 4f, 6t
    összesen:   torbá 4257 1700 67m, 21f, 26t


Rövidítések:
– f (buszforduló)
– m (megálló) 
– t (tároló) 

A tervezési feladatra vonatkozó közbeszerzési eljárás lezárult a 2010. január 26-i eredményhirdetéssel:
Nyertes ajánlattevő neve: Tura-Terv Kft.
Székhelye: 1066 Bp. Jókai utca 26
Ajánlati ár:
Nettó:  116.000.000,- Forint
szerződéskötés időpontja:  2010. február 10.
Véglegesített tender tervek leszállítása:  2011.08.11.
Kivitelezés tervezett időpontja:   2013
Tervezett összes bekerülési költség:  nettó 5 mrd Ft

A 100a sz. Budapest-Nyugati pu. – Cegléd – Szolnok vasútvonal elővárosi célú fejlesztése: Kőbánya-Kispest(kiz) – Cegléd vonalszakasz fejlesztése

ELŐZMÉNYEK
A 100-as vasútvonal elővárosi korszerűsítésére az elővárosi és S-Bahn tanulmány részeként 2007-2008-ban készült felmérés és vizsgálat, az ITF menetrend bevezetés (30’-15’-es járatsűrűség) és az állomások és megállóhelyek szükséges elővárosi fejlesztéseinek meghatározására. A tanulmányterv célja az volt, hogy a vasútvonalon olyan fejlesztésekre készüljön javaslat, melyekkel a legnagyobb hatékonysággal lehet kiszolgálni az utasok igényeit. A tervdokumentáció tanulmányterv szinten tárta fel az egyes szakterületekkel kapcsolatos feladatokat.

A tervezési feladatra vonatkozó közbeszerzési eljárás lezárult a 2010. február 26-i eredményhirdetéssel:

Nyertes ajánlattevő neve: UNITEF – RING  Konzorcium
Székhelye: 1119 Budapest, Bornemissza tér 12.
  a konzorcium tagjai: UNITEF-83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt. – vezető tag (1119 Budapest, Bornemissza tér 12.),
RING Mérnöki Iroda Kft. (9027 Győr, Otthon u. 15.)
Ajánlati ár:
Nettó:  578.000.000,- Forint
szerződéskötés tervezett időpontja: 2010. március 16.
Véglegesített tender tervek leszállítása:  2012.04.11.
Kivitelezés tervezett időpontja:  2012-2014
Tervezett összes bekerülési költség: nettó 10,6 mrd Ft

A beruházás rövid bemutatása:
– Előkészítés az alábbi kivitelezési munkákra:
Állomási infrastruktúra felújítása (peronfedés, esélyegyenlőség feltételeinek biztosítása, felvételi épületek, térvilágítás, utastájékoztatás korszerűsítése, ráhordás feltételeinek megteremtése), esetenként vonali műtárgyak felújítása, útátjárók korszerűsítése. Komplex engedélyezési, kiviteli tervek készítése, a tenderdokumentáció összeállítása. Környezetvédelmi hatástanulmány készítése, az engedélyezési eljárás lefolytatása, az építési és környezetvédelmi engedély és minden egyéb szükséges engedély, hozzájárulás megszerzése.

A Nyugati pu. csatlakozó vonalszakaszainak elővárosi célú fejlesztése – I./b. ütem: Nyugati pu. fejlesztése

ELŐZMÉNYEK
A Budapest Nyugati pályaudvari vonalcsoportra 2007. évben tanulmánytervet készített a GEOVASÚT Kft. az ITF menetrend bevezetés (20’-15’-es járatsűrűség) és a kiemelt állomások szükséges fejlesztéseinek meghatározására. A tanulmányterv célja az volt, hogy olyan vágányhálózat alakuljon ki a pályaudvar előtti 10-11 km hosszú bevezető vonalszakaszokon, melyeken a legnagyobb hatékonysággal lehet kiszolgálni az utasok igényeit. A tervdokumentáció teljes körűen feltárta az egyes szakterületekkel kapcsolatos feladatokat, részletes forgalmi vizsgálatot is tartalmazott.
A fejlesztés egyik legfontosabb összetevője a vágánykapacitás biztosítása, a szükséges és elégséges vágányszám meghatározása, a kitérőkapcsolatok célszerű átalakítása. A fejlesztés további célja a vonalcsoport átszálló kapcsolatainak javítása a budapesti közösségi közlekedési hálózatoz, melynek keretében új, a jelenleginél kedvezőbb átszállási kapcsolatot biztosító megállási helyek kerültek kijelölésre.

A tervezési feladatra vonatkozó közbeszerzési eljárás lezárult a 2010. március 1-jei eredményhirdetéssel:

Nyertes ajánlattevő neve: VITECO Kft. (1016 Budapest, Mészáros u. 19.)
Ajánlati ár:
Nettó:  1.150.000.000,- Forint
szerződéskötés tervezett időpontja: 2010. március 16.
Véglegesített tender tervek leszállítása:  2012.04.20.
Kivitelezés tervezett időpontja:  2012-2015
Tervezett összes bekerülési költség: nettó 26,6 mrd Ft

A beruházás bemutatása:
– Előkészítés az alábbi kivitelezési munkákra:
Nyugati pályaudvar vasúti pálya, biztosítóberendezés és áramellátó-rendszer átépítés, korszerűsítés, az esélyegyenlőségi feltételek megteremtése. Komplex engedélyezési, kiviteli és tendertervek készítése, a tenderdokumentáció elkészítése. Környezetvédelmi hatástanulmány készítése, az engedélyezési eljárás lefolytatása, az építési és környezetvédelmi engedély és minden egyéb szükséges engedély, hozzájárulás megszerzése.


A 71. sz. Budapest – Veresegyház – Vác vasútvonal elővárosi célú fejlesztése: Rákospalota-Újpest(kiz.) – Vác(kiz.) vonalszakasz fejlesztése


ELŐZMÉNYEK
A Budapest-Vácrátót vasútvonal elővárosi korszerűsítésére az elővárosi és S-Bahn tanulmány részeként készült 2007-08-ban készült felmérés és vizsgálat, az ITF menetrend bevezetés (30’-15’-es járatsűrűség) és az állomások és megállóhelyek szükséges fejlesztéseinek meghatározására. A tanulmányterv célja az volt, hogy a vasútvonalon olyan fejlesztésekre készüljön javaslat, melyekkel a legnagyobb hatékonysággal lehet kiszolgálni az utasok igényeit. A tervdokumentáció tanulmányterv szinten tárta fel az egyes szakterületekkel kapcsolatos feladatokat.

A fejlesztés célja:
A vasúti pálya korszerűsítése, részleges kétvágányúsítással a pályakapacitás bővítése, ezáltal a menetidő csökkentése (Rákospalota– Vác közötti menetidő 21 perccel csökkenne, ami cca. 30 %-os menetidő csökkenést jelent).
A jelenleg hiányzó, korszerű, a mai igényeknek megfelelő személyszállítási infrastruktúra kialakítása, az állomásokon és megállóhelyeken az utasforgalmi létesítmények akadálymentes megközelítését szolgáló létesítmények megépítése.

A tervezési feladatra vonatkozó közbeszerzési eljárás az IG 2009. november 13-i döntése alapján 2009. decemberi eredményhirdetéssel lezárult:
Nyertes ajánlattevő neve:  VITECO-FŐMTERV konzorcium
 (VITECO Kft., FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt.)
 konzorcium vezető: VITECO Kft.
 (1016 Budapest, Mészáros u. 19.)
Ajánlati ár:
Nettó:  928 000 000,- Forint
szerződéskötés: 2010. január 19-én.
Véglegesített tender tervek leszállítása:  2012.03.09.
Kivitelezés tervezett időpontja:  2012-2015
Tervezett összes bekerülési költség: nettó 19,7 mrd Ft

A projekt rövid bemutatása:
– Előkészítés az alábbi kivitelezési munkákra:
Pályakorszerűsítés, elektronikus biztosítóberendezés telepítése, a vonali műtárgyak felújítása, az állomási infrastruktúra felújítása (magasperonok létesítése, peronfedés, esélyegyenlőség feltételeinek biztosítása, felvételi épületek, térvilágítás, utastájékoztatás korszerűsítése, ráhordás feltételeinek megteremtése). Komplex engedélyezési, kiviteli tervek készítése, a tenderdokumentáció összeállítása. Környezetvédelmi hatástanulmány készítése, az engedélyezési eljárás lefolytatása, az építési és környezetvédelmi engedély és minden egyéb szükséges engedély, hozzájárulás megszerzése.
(Rákospalota- Újpest – Vác között a pálya korszerűsítése, a Rákospalota- Kertváros – Fót szakaszon a 2. vágány megépítése, az állomásokon és megállóhelyeken a peronok kiépítése.)
 

 

Üdvözlettel,

Fazakas Orsolya
kommunikációs vezető
06 20 922 2308