Sajtóközlemény
Brüsszelben már lezárult az M0-ás vizsgálata, munkakezdés márciusban.
A Nemzeti Autópálya (NA Zrt.) beruházásában épülő M0 Keleti szektor egy alszakaszának környezetvédelmi engedélyezésével kapcsolatos eljárást tavaly ősszel vizsgálta meg az Európai Bizottság. (EB) Levelében, amelyet 2005. november 11-i dátummal küldött meg a a magyar félnek, arról tájékoztatja, hogy „Az M0 autópálya 31- és 3. sz. főutak közötti szakaszának megkérdőjelezett környezetvédelmi engedélyezési eljárása kielégíti az Európai Unió környezetvédelmi jogszabályának alapkövetelményeit.” A vizsgálat tehát lezárult, a megépítendő szakasz jogerős építési engedéllyel rendelkezik, a közbeszerzési pályázaton kiválasztott kivitelezővel a szerződést az NA Zrt. megkötötte, a munka idén márciusban elkezdődik. Azok a civil szervezetek, akik közleményükben az építéssel kapcsolatos jogsértésekre hivatkoznak, és még mindig az M0 különböző szakaszainak megépítését próbálják akadályozni, a környezetvédelmi engedélyezési eljárásban részt vettek, a közmeghallgatáson véleményüket elmondhatták, azokat a tervező és a beruházó táraság figyelembe vette, és a környezeti engedély tartalmazza. Ezután az építési engedélyezési eljárásban a szakmáé a főszerep és azoké a hatóságoké, akik a különböző engedélyekben leírtak végrehajtását. ellenőrzik. Különösen szigorúan jár el az EB az általa finanszírozott projekteknél. Az EB Levele megerősítette az NA Zrt-t abban, hogy beruházói feladatát szakmai szempontok és a törvények betartásával látja el.