ÁTADTÁK A MEGÚJULT EBES-DEBRECEN KÖZÖTTI VASÚTI VONALSZAKASZT

A 100-as számú, Budapest–Szolnok–Debrecen vasútvonal felújítása az utasok számára vonzóbb, kényelmesebb és gyorsabb eljutási lehetőséget biztosít úticéljukhoz. Az Ebes és Debrecen közötti 8 kilométeres szakasz átadó ünnepségén beszédet mondott Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, Hajdú-Bihar megye 5. sz. választókerületének országgyűlési képviselője, Pósán László Hajdú-Bihar megye 2. sz. választókerületének országgyűlési képviselője, Nyiszter Tamás, a MÁV Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese és Kikina Artúr, a NIF Zrt. vasútfejlesztési igazgatója.

A Püspökladány–Debrecen vonalszakasz felújítása két ütemre osztható, az Ebes–Debrecen közötti részt megelőző, Püspökladány–Ebes közötti, 32 kilométeres pályán még dolgozik a kivitelező, az átadás 2021-ben várható.

A mai napon az Ebes és Debrecen közötti 8 kilométeres szakaszt adta át a beruházó NIF Zrt. A felújítás részeként kétvágányú, 160 km/h-ás sebességre és 225 kN tengelyterhelésű közlekedésre alkalmas pálya épült. A munkák magukba foglalták a pálya al- és felépítményének rekonstrukcióját, és a vonalon található vasúti terhet viselő műtárgyak átépítését. A csapadékvíz-elvezetés fejlesztését szolgálja a régi csőátereszek helyett készült 4 új kerethíd.

Az egyik legjelentősebb, újonnan épült műtárgy a Határ úti felüljáró, ahol a 4805-ös számú utat külön szinten vezet át a vasútvonal és a 4-es számú főút fölött. Az új felüljáróhoz kapcsolódva kiépült egy körforgalom is, valamint egy új, jelzőlámpával szabályozott csomópont a 4-es számú főút csatlakozásánál. Ez a projektelem a korábbihoz képest gyorsabb és biztonságosabb átkelési lehetőséget biztosít az autósok számára a vasútvonal és a csomópont tekintetében egyaránt.

A fejlesztés nem csak pályamunkákat, hanem a felsővezetéki rendszer korszerűsítését is magába foglalja, ehhez szükség volt az optikai kábel áthelyezésére, valamint erősáramú kábel és vonalkábel fektetésére.

A Budapest–Cegléd–Szolnok városokat összekötő 100a, valamint az azzal folytatólagos, Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony közötti 100-as számmal jelölt vasútvonal mind az elővárosi, mind a nagytávolságú utazásokat tekintve évről évre a legnagyobb utasforgalmú vonalak közé tartozik. Idén eddig 3,5 millióan utaztak az elővároson kívüli, Szolnok–Debrecen–Záhony szakaszon, de Ebes és Debrecen között is elérte az 1,3 milliót az utasszám.  A felújítás mellett is naponta átlagosan 70 vonat közlekedett. Erre tekintettel kiemelt célunk a debreceni fővonal felújításával az utasok számára vonzóbb, kényelmesebb és gyorsabb eljutási lehetőséget biztosítani úti céljukhoz. A 100-as vonal fejlesztéseinek befejezését követően mintegy két órára csökken a jelenlegi minimum 2,5 órás menetidő a főváros és Debrecen között. A térség fejlődését is segíti a biztonságos, környezetbarát közlekedés javítása.

Jelenleg a leggyorsabb eljutási idő 2 óra 28 perc a Nyugati pályaudvarról Debrecenbe. A fejlesztések hatására 2 óra 2 percre csökkenhet.

A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában uniós és hazai forrás felhasználásával valósul meg. A kivitelezést az Ágod-völgye Konzorcium (V-Híd Építő Zrt., R-KORD Építőipari Kft.) végzi nettó 15 283 576 032 forint értékben.

2020. október