ÁTADTÁK A FORGALOMNAK AZ M44 BÉKÉSCSABAI VÉGPONTJÁNAK KÖRFORGALMÁT

Nagyon jól haladnak a munkák az M44 gyorsforgalmi út Kondoros-Békéscsaba közötti szakaszán. A 17,6 kilométeres főpályán egy-két rövidebb szakasz kivételével mindenhol elkészült a kopóréteg, és mindössze a befejező munkálatok vannak még hátra.

Jelentős mérföldkő, hogy elkészült a szakasz végcsomópontjában épített turbó körforgalom. A csomópontot július 2-án, 10 órától használhatják a közlekedők, egyelőre az M44 gyorsforgalmi út felé eső ág kivételével. Ezzel együtt az elmúlt évben épített ideiglenes körforgalmú csomópont megszűnik, azt elbontják.

Ugyancsak elkészültek, – és már a műszaki átadás is megtörtént – a főpályát keresztező három út külön szintű átvezetéseihez épült műtárgyak. Ebből kettő önkormányzati kezelésű földút, a harmadik, a 4644. j. összekötő út. Itt a forgalomba helyezés júliusban várható.

A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, hazai forrásból valósul meg. A Duna Aszfalt Kft. által végzett kivitelezés nettó összege 41,4 milliárd forint.

2020. július