ÁTADTÁK A FORGALOMNAK A 471. SZ. FŐÚT HAJDÚSÁMSON ELKERÜLŐ SZAKASZÁT

A 8,6 km hosszú szakasznak köszönhetően Hajdúsámson mentesül a városon keresztülhaladó nehéz-, és személygépjármű forgalom jelentős részétől. Az átadó ünnepségén beszédet mondott Tasó László, a térség országgyűlési képviselője, Antal Szabolcs, Hajdúsámson polgármestere, Papp László, Debrecen polgármestere és Pántya József, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgatója.

A megerősített Hajdúsámson–Nyíradony közötti szakaszt 2017 augusztusa óta használhatják a közlekedők, 2018 szeptemberében pedig a megyeszékhelyhez legközelebb eső útszakasz kapacitásbővítő fejlesztése indult el a 471. sz. főúton.

A Hajdúsámson elkerülő út építése 2016-ban kezdődött meg. A beruházás során mintegy 8,6 km hosszú, új nyomvonalú, 2×1 sávos elkerülő út épült, amely két helyen is keresztezi a 110. sz. Debrecen – Nyírbátor – Mátészalka vasúti vonalat. Ezeken a helyeken felüljáró vezeti át a forgalmat a vasúti vágányok felett. Az elkerülő út és a Fő utca, valamint a 4902 j. út találkozásainál, körforgalmú csomópontokat, az elkerülő út végszelvényének közelében pedig egy  járműosztályozós csomópontot alakítottunk ki.

Ma Magyarországon egyre fontosabb szerepet tölt be az úthálózat védelme az infrastruktúra-kezeléssel kapcsolatos feladatok között, ezért az új útszakasz mindkét oldalán tengelysúlymérő öblök segítik a túlsúlyos gépjárművek kiszűrését.

Az elkerülő út építése a meglévő földútrendszerben is beavatkozásokat jelentett. A földterületek megközelíthetősége érdekében összesen 5,7 km hosszú mechanikai stabilizációval ellátott szakasszal egészítettük ki és javítottuk a meglévő földútrendszert.

A beruházásnak köszönhetően Hajdúsámson mentesül a városon keresztülhaladó napi 9000 egységjármű jelentős forgalma alól, melyből 500 nehézgépjármű. Várhatóan 10 perccel csökken az eljutási idő Debrecenből Mátészalkára, biztonságosabbá válik a közlekedés, a lakóterület elkerülésével pedig javul a város életminősége, és csökken a város légszennyezettsége.

Az ünnepélyes átadón  Tasó László, a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta: „A térség negyed évszázadot várt erre a beruházásra. Jelentősége abban rejlik, hogy a 73 km hosszú főútból több mint 30 kilométer Hajdú-Bihar megyéhez tartozik. Az elkerülőnek köszönhetően 8-10 perccel csökken a menetidő Nyíradony és Debrecen között, és biztonságosabbá válik a közlekedés.”

Antal Szabolcs, Hajdúsámson polgármestere kiemelte: ”Régóta várt álom valósult meg ezzel a fejlesztéssel. Hajdúsámson sokkal élhetőbbé válik azáltal, hogy a jelentős teherautó és gépjárműforgalom el tudja kerülni a várost. Nagyon várjuk a folytatást is, hiszen a Debrecen-Hajdúsámson közötti szakasz megvalósulásával a debreceni fejlesztések számunkra is új lehetőségeket teremtenek majd.”

Papp László, Debrecen polgármestere elmondta: „Az elmúlt 8 év Debrecent és a megyét érintő fejlesztéseinek köszönhetően ledolgoztuk azt a hátrányt, amely évtizedek óta jellemezte térségünket.”

Pántya Jószef, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgatója hozzátette: „A beruházás során összesen mintegy 383.000 m3 földet mozgattak meg a kivitelezők, közel 16.200 m3 aszfaltot építettek be, a közlekedők biztonságát pedig több, mint 18 kilométer szalagkorlát szolgálja.

A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Zrt. beruházásában hazai forrás felhasználásával valósult meg. A kivitelezést a „KE-VÍZ 21” Zrt. és a ZEMPLÉNKŐ Kft. végezte nettó 8,3 milliárd forint értékben.

 

2018. december