Tokaji „Erzsébet királyné” Tisza-híd felújítása és kerékpáros átvezetés megvalósítása

A projekt célja, hogy biztonságos, közvetlen kerékpáros kapcsolatot teremtsen a Nyíregyháza és Tokaj között megépült kerékpárút és az előkészítés alatt lévő, ugyanakkor a kivitelezésre már támogatással bíró Tokaji-hegy körüli kerékpárút között, a kerékpárút Tisza folyón való átvezetésével.

A fenti cél a 38. sz. főút Tisza hidjának meglévő vasbetonlemezéhez való új konzolszerkezet építésével valósítható meg. A híd északi és déli oldalára is kerül egy-egy konzolszerkezet, ezáltal a déli oldalon a gyalogosok kelhetnek át a Tiszán a konzolon kialakított gyalogjárdán, míg az északi oldalin a kerékpárút kerül átvezetésre.

A konzolszerkezetek kialakítása mellett megtörténik a közúti híd felújítása is, többek között a korlátok, a szigetelések cseréje, festése és új védőbevonatok elhelyezése.

A konzolszerkezetek megépíthetőségének biztosítása érdekében el kellett végezni a meglévő vasbeton pályalemez vizsgálatát. A vizsgálatok a lemez szélső sávjaiban kedvezőtlen állapotokat tártak fel, ezért a pályalemez szélső sávjait el kell bontani és immár a konzolszerkezetekkel együtt újjá kell építeni.

A hídépítési munkák mellett megújul a Tokaji oldalon lévő körforgalom, mely jelentős közműátépítéssel is jár, valamint a meg kell tervezni és építeni a híd rakamazi oldalán a kerékpárút hiányzó rövid szakaszát a 38. sz. főúton való átvezetéssel.

2020. május és 2020. augusztusa között megújul a 100/c. számú Szerencs - Nyíregyháza vasútvonal, ami a vasúti forgalom kizárása, vágányzár mellett történik. A vágányzárból fakadó fokozott közúti közlekedési igénybevétel megfelelő szolgáltatási szintű biztosíthatósága érdekében 2020. augusztus 1-ig a közúti hídon félpályás forgalomkorlátozás nem kerül bevezetésre, addig csak olyan munkák végzésre kerül sor, amelyek nem járnak a forgalom korlátozásával.

A pályalemez szükséges mértékű elbontása és újjáépítése miatt, valamint a vágányzárból fakadó 2020 augusztus 3-i munkakezdésből fakadóan a kivitelezés 2021. december 21-én fejeződött be.

 

A támogatott projekt a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program keretében valósult meg.

  • a Kedvezményezett neve, NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
  • a támogatott projekt címe, KERÉKPÁRÚT A TOKAJI, ERZSÉBET KIRÁLYNÉ TISZA-HÍDON
  • pályázat azonosító száma KFE-00042-6/2020
  • a szerződött támogatás összege, 1.490.000.000 Ft
  • a támogatás mértéke (%-ban), 100%
  • a támogatott projekt befejezési dátuma 2022.09.30.

 

 

Adatok
Projekt típusa Kerékpárút
Kialakítás típusa Kerékpárút
Kerékpárút 465 méter
Érintett megyék Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Érintett települések Rakamaz, Tokaj
Kivitelező A-HÍD Zrt.
Fázis Befejezett beruházás
Forgalomba helyezés időpontja 2022. 02. 23.
A kivitelezés nettó szerződéses összege 1 419 069 281 Ft
Forrás A beruházást a magyar állam finanszírozza.

Vonatkozó projektek