Eurovelo 6 Budapest – Érd- Százhalombatta közötti kerékpárút megvalósítása

Az előkészítési projekt az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpáros útvonal összesen 9,2 km hosszú, Budapest és Érd, valamint Érd és Százhalombatta közötti szakaszának tervezését tartalmazza két tervezési szerződésben.
A tervez projekt célja a kerékáros infrastruktúra kiépítésének előkészítése az építési engedélyek megszerzése és a kiviteli, valamint kisajátítási tervek elkészítése által.
A tervezett nyomvonal figyelembe veszi az optimális megvalósítási lehetőségeket, ennek érdekében külterületen új nyomvonalat, vagy mezőgazdasági járművek közlekedését is biztosító vegyes forgalmú utat, részben pedig árvízvédelmi töltés kiépítése került tervezésre, belterületen pedig alacsony forgalmú utcákban került kijelölésre a kerékpáros közlekedés lehetősége az érintett utca aszfalt burkolatának szükségszerű felújítása mellett.
Az Érd és Százhalombatta közötti szakasz már építési engedéllyel és kiviteli tervvel is rendelkezik.

Adatok
Projekt típusa Kerékpárút
Kialakítás típusa Kerékpárút
Kerékpárút 9200 méter
Érintett megyék Pest megye
Érintett települések Budapest, Érd, Százhalombatta
A projektben részt vett tervező(k) TRENECON Tanácsadó és Tervező Kft. és Roden Mérnöki Iroda Kft.
Fázis Előkészítés
Megvalósíthatósági tanulmánnyal rendelkezik.
Engedélyezési tervvel rendelkezik.
Építési engedéllyel rendelkezik.
Kiviteli tervvel rendelkezik.
Forrás A beruházást a magyar állam finanszírozza.