Éjszakai munkavégzés és forgalmi rend változás a Dél-Balatonon

Tovább folytatódnak a korszerű nagygépes technológiával zajló munkálatok a dél-balatoni vasút Szántód-Kőröshegy és Balatonszentgyörgy közötti szakaszának felújítása kapcsán. A következő hetekben Balatonszárszó és Balatonboglár között kell forgalmi rend változásokra és éjszakai munkavégzésre számítani.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában megvalósuló Szántód-Kőröshegy – Balatonszentgyörgy vasúti vonalszakasz korszerűsítése és a Fonyód – Kaposvár vonalszakasz elővárosi célú felújítása kapcsán a kivitelező Déli Part 2016 Konzorcium 2016. október 11. és október 19. között éjjel-nappal fokozott zajterheléssel járó munkálatokat végez.

A munkavégzés során a PM 1000-URM elnevezésű alépítmény-javító géplánccal a kivitelező átépíti a Balatonboglár – Balatonlelle-felső közötti nyíltvonali szakaszokat.

A munkálatokat csak feszültségmentes állapotban, teljes vágányzár mellett lehet elvégezni, a nemzetközi vonatok kerülő útirányon közlekednek, a belföldi vonatközlekedés autóbuszos vonatpótlással vehető igénybe.

2016. október 10 – 19. között az alépítmény-javító géplánc munkálatai miatt változó időpontokban az alábbi vasúti átjárók zárva lesznek:

  • Balatonlelle, Köztársaság u. (közúti és gyalogos)
  • Balatonlelle, Hortenzia u. (közúti és gyalogos)
  • Balatonlelle, Százszorszép u. (gyalogos)
  • Balatonlelle, Zöldfa köz (gyalogos)
  • Balatonlelle, Szent István tér (gyalogos)
  • Balatonlelle, Lugas u. (gyalogos)
  • Balatonlelle, Martinovics u. (gyalogos)
  • Balatonboglár, Határ köz (közúti és gyalogos)
  • Balatonboglár, Hűvös köz (gyalogos)
  • Balatonboglár, Platán sor (közúti és gyalogos)
  • Balatonboglár, Széchenyi u. (közúti és gyalogos)

 

Balatonlelle területén, a Vasúti sétány mellett a géplánc 2016. október 13 – 15. között végez munkát, mely a gépjárművek védelme érdekében szükségessé teszi az egyirányú közúti közlekedést.

A megadott időszakban a közúti forgalom számára a Vasúti sétány kizárólag a Határ köz felől a Szent István út irányába vehető igénybe.

 

2016. október 12 – 16. között dolgozik a Felépítmény Karbantartó Géplánc is, mely vágányszabályozási, ágyazatrendezési és vágánystabilizálási munkálatokat végez Balatonszárszón és Balatonőszödön. Emiatt változó időpontokban az alábbi vasúti átjárók zárva lesznek:

  • Balatonszárszó, Fő u. (gyalogos)
  • Balatonszárszó, Kaza u. (közúti és gyalogos)
  • Balatonőszöd, Tündér u. (közúti)
  • Balatonőszöd, Hárs u. (közúti és gyalogos)

 

Megértésüket és türelmüket kérjük a forgalomtereléssel és fokozott zajterheléssel járó munkavégzés ideje alatt.

A közúti és gyalogos átjárók lezárása alatt a kijelölt terelő útvonalakon, a többi átjárót használva tudnak az erre utazók közlekedni.

Kérjük, hogy utazás előtt a részleges vágányzárakról és a pontos menetrendet illetően tájékozódjanak az ELVIRA menetrendi keresőben, a MÁV-csoport honlapján a vágányzári hírekben, a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatánál vagy az állomási hirdetményekből.

A kivitelezést a Déli-part 2016 Konzorcium (R-Kord Építőipari Kft., V-Híd Zrt., Swietelsky Vasúttechnika Kft.) végzi. A fejlesztés a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában uniós és hazai forrás bevonásával valósul meg.

 

2016. október