MEGKEZDŐDIK A 471. SZ. FŐÚT FELÚJÍTÁSA

Letették a több mint 16 kilométer hosszan megújuló 471. sz. főút alapkövét. Az ünnepélyes munkaindító ceremónián Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta: a beruházásnak köszönhetően jelentős mértékben javul a főút teherbírása, az új vonalvezetés, a szintbeni vasúti átjáró korszerűsítése és a körforgalmú csomópont létrehozása biztonságosabbá teszi a közlekedést.

 

Új, megerősített, a korábbinál jóval nagyobb teherbírású burkolatot kap a 471. sz. főút 16,44 kilométeres szakasza a Hajdúsámson elkerülő végétől Nyíradony belterületén át egészen a megyehatárig.  A 2×1 sávos főúton burkolaterősítésen kívül, a szükséges pontokon ívkorrekciót is végzünk. A fejlesztés keretében átépítjük a kerékpárutat, a környéken élők biztonsága érdekében forgalomcsillapító szigeteket iktatunk be. Korszerűsítjük a közvilágítást és a vasúti szintbeni kereszteződést is. Nyíradonyban felújítjuk a teljes városi átkelési szakaszt, a 471. sz. főút – 4102. j. összekötő út találkozásánál pedig körforgalmú csomópontot építünk, ennek köszönhetően nő a közlekedésbiztonság és gördülékenyebb lesz a haladás.

Az ünnepélyes alapkőletételen Tasó László államtitkár elmondta: „A kormány a következő években hazai költségvetési forrásból is támogatja a közúthálózat nagyarányú, lendületes bővítését. A fejlesztési tárca március elején kötött 667 milliárd forint összértékű támogatási szerződést a NIF-fel, amely több mint 300 kilométernyi kiemelt közúti fejlesztés finanszírozását biztosítja. E projektek közül elsőként a 471. sz. főút Hajdú-Bihar megyei szakaszának burkolaterősítése indul meg.”

Dr. Papp László, Debrecen polgármestere hozzáfűzte: „Nagyon régi, jogos igénye a debreceni polgároknak és a környéken élőknek a 471-es út felújítása, amellyel csökken az autók várakozási ideje és ezáltal a kibocsátott káros anyag mennyisége is.”

Pántya József, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgatója hozzátette: „A beruházás, beleértve a szintbeni vasúti átkelő korszerűsítését, az új körforgalmú csomópontot, valamint a forgalomcsillapító szigetet, jelentősen növeli a környék közlekedésbiztonságát.”

 

A fejlesztés a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, a Hódút Kft., KE-VÍZ 21 Zrt. és Zemplénkő Kft. kivitelezésében 5.486.246.220.- Ft hazai forrásból valósul meg.