Mától már kerékpárral is el lehet érni a Balatont a fővárosból

A mai nappal átadták a Budapest-Balaton (BUBA) kerékpáros útvonal újabb szakaszát, így Budapestről már kerékpárral is elérhető a „magyar tenger”. A szakasz ünnepélyes átadóján jelen volt Szentkirályi Alexandra, Magyarország Kormányának szóvivője, Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős államtitkár, Vargha Tamás, Fejér megye 1. sz. választókerületének országgyűlési képviselője, Dr. Kontrát Károly, Veszprém megye 2. sz. választókerületének országgyűlési képviselője és Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese.

A 108,2 km hosszú Budapest és Balaton közötti kerékpáros útvonalból a Velence és Székesfehérvár közötti szakasz 15,4 km-t ölel fel, melynek nyomvonala részben a meglévő Velencei-tó körüli turisztikai kerékpáros útvonalat követi.

A szakasz fontos eleme a Székesfehérvári bevezetés, mely a Kisfalud városrész és Székesfehérvár lakott területe, a Budai úti kerékpárút között teremtett kapcsolatot. Az 1,8 km hosszú, 3,3 m széles új kerékpárúton a 7. sz. főút biztonságos keresztezése érdekében új kerékpáros aluljáró épült meg. A műszaki átadás-átvételi eljárás 2022. március 31-én zárult le, majd a hatóságok általi forgalomba helyezést követően megnyitották a kerékpárutat a forgalom számára.

A Budapest-Balaton kerékpáros útvonal összesen 108,2 km hosszából a Székesfehérvár és Balatonakarattya közötti 27,4 km hosszú szakasz három részre bontva épült meg.

A 15,7 km hosszú Székesfehérvár és Polgárdi közötti szakasz műszaki átadás-átvételi eljárása 2022 júliusában megtörtént, a forgalomba helyezési engedélyek is rendelkezésre állnak.
Székesfehérvár után megépült egy önálló, 41 m hosszú kerékpáros híd a 7-8. sz. elkerülő főút felett. Szabadbattyán külterületén a 7. sz. főúttal párhuzamosan, önálló, 3,30 m széles kerékpárutat, valamint a Sárvíz vízfolyás és a Sárvíz-malomcsatorna felett egy hidat építettek meg. A település lakott területén a helyi közúton került kijelölésre a kerékpáros útvonal. Szabadbattyán és Kőszárhegy között a 7. sz. főúttal párhuzamos, önálló kerékpárút épült meg. Kőszárhegy lakott területén a meglévő kerékpársávokat fejlesztették  forgalomtechnikai elemekkel, majd Kőszárhegy és Polgárdi települések között a 7. sz. főúttól elkülönülten, önálló kerékpárút épült ki a Polgárdi-Ipartelepek vasúti állomáshoz vezető útig. Az ipartelepi vasútállomáshoz vezető út és a 7205. j. országos közút között kerékpáros nyom felfestés történt. A 7205. j. országos közúttal párhuzamosan, önálló 3,30 m széles kerékpárút épült ki. Polgárdi lakott területén a helyi közúton haladhatnak a kerékpárosok, ahol forgalomtechnikai elemek segítik a közlekedést, valamint új kerékpárút is épült. A szakasz Polgárdinál a Vasút utcában csatlakozik a Polgárdi-710. sz. főút szakaszhoz.

A 10,4 km hosszú, Polgárdi és a 710. sz. főút közötti szakasz Polgárdi, Füle és Balatonfőkajár településeket érinti. Polgárdi és Füle települések között új, 3,30 m széles kerékpárutat, valamint 1 db vasúti átkelőhelyet építettek ki a 7205. j. országos közúttal párhuzamosan. Füle lakott területén forgalomtechnikai elemekkel jelölték ki a kerékpáros útvonalat. Füle és Balatonfőkajár között új, 3,30 m széles kerékpárút, valamint 1 db vasúti átkelőhely épült meg, majd Balatonfőkajár lakott területén a kerékpárosok számára meglévő közút került kijelölésre forgalomtechnikai elemekkel. Balatonfőkajár és a 710. sz. főút között új, 3,30 m széles kerékpárút, valamint 1 db vasúti átkelőhely épült ki.
A szakasz csatlakozik az egyéb beruházás keretében elkészült 710. sz. főút alatti kerékpárút alagúthoz. A 710. sz. főút alatti kerékpáros átvezetést 300 m hosszon 2019 novemberében adták át. A teljes szakasz vonatkozásában a műszaki átadás 2022. május 2-án megtörtént. A forgalomba helyezési engedélyezési eljárások sikeresen lezárultak.

Az utolsó, 1,3 km hosszú szakasz a  710. sz. főút és Balatonakarattya között van, mely már érinti Balatonakarattya települést. A szakasz csatlakozik a 710. sz. főút alatti kerékpárút műtárgyhoz és a hozzá vezető úthoz. A projekt során a 7205. j. országos közúttal párhuzamos új, 3,30 m széles kerékpárutat alakítottak ki. Az építési szakasz a 7205 j. útra merőleges aszfalt burkolatú úthoz való csatlakozásban ér véget, az önkormányzati kezelésben lévő úton forgalomtechnikai elemekkel került kijelölésre a kerékpáros útvonal.  A szakasz az út végén Balatonakarattya településen csatlakozik a Balatoni Bringakörhöz. A munkák 2021 novemberében fejeződtek be, a műszaki átadás-átvételi eljárás 2021. november 30-án megtörtént. A forgalomba helyezési engedélyezési eljárás 2022. február 4-én sikeresen lezárult.

A Budapest-Balaton kerékpáros útvonal megépülésével a kerékpározás szerelmesei és azok is, akik csak időnként használják a biciklijüket, biztonságosan és komfortosan közelíthetik meg a Balatont a fővárosból.

Szentkirályi Alexandra, Magyarország Kormányának szóvivője elmondta: Ma már ki lehet jelenti, hogy jobb döntés kerékpárral Budapestről lejönni a Balatonhoz, mint autóval. Nem kell számolni az esetleges dugóval. A kormány célja volt, hogy  az ország egyre több részén jó minőségű kerékpárutak épüljenek. Erre a célra 2010 óta évi 10-12 milliárd forintot költöttünk. A tavalyi év rekord volt a hazai kerékpározás szempontjából. Az EU- n belüli 16 %-os arányunkkal a harmadik helyezett vagyunk. Nagyon jó, ha ehhez a lelkesedéshez az infrastruktúra is adott. A mai nap ismét hozzátett valamit ehhez a törekvéshez.”

Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős államtitkára kiemelte: 2011-ben született döntés arról, hogy meg kell építeni a Budapest-Balaton kerékpárutat. Azóta eltelt 11 év, így bátran ki merem jelenti, hogy a kerékpáros közösség ezt a napot várta a legjobban. Nagy öröm számomra, hogy ennek a beruházásnak köszönhetőn néhány héttel meg tudjuk hosszabbítani a turisztikai szezont itt a Balatonnál. A kerékpárút festői szépségű utakon visz. A szakasz mentén fekvő települések számára pedig óriási lehetőséget jelent a nyomvonal közelsége.”

A projekt a Technológiai és Ipari Minisztérium (jogelőd: Innovációs és Technológiai Minisztérium) megbízásából, a NIF Zrt. beruházásában, hazai forrásból valósult meg. A kivitelezést a Székesfehérvár bevezető szakaszon a Strabag Építő Kft., a Székesfehérvár és Polgárdi közötti szakaszon a Reaszfalt Kft., a Polgárdi és a 710. sz. főút közötti szakaszon a Hazai Építőgép Társulás Zrt., a 710. sz. főút és Balatonakarattya közötti szakaszon pedig a Magyar Alagútépítő és Bányászati Kft. végezte, összesen nettó 4.062.209.848 Ft értékben.

Forrás: A beruházást a magyar állam finanszírozza.

2022. augusztus