Jól halad az építkezés a tram train beruházásnál

A téli leállás után újra megkezdődtek a munkálatok a Hódmezővásárhely és Szeged között épülő tram train beruházásnál.

A tram train új vonala a meglévő, szegedi 1-es jelzésű villamosvonalból ágazik ki. A vonal a MÁV Zrt. 135-ös számú vonalán mintegy 22 kilométeres nagyvasúti pályáján folytatódik, amely teljesen átépül, és bizonyos szakaszokon – ahol a vasútüzem megköveteli – a második vágány is épül, továbbá Hódmezővásárhelyen új villamosvonal épül. Az egyvágányú hódmezővásárhelyi villamosvonalon 6 megálló létesül, ebből kettőnél és a végállomáson lesz kétvágányos forgalmi kitérő. A fejlesztés a közvetlen, átszállásmentes utazás menetidő megtakarításával és akadálymentes kényelmével, környezetbarát, biztonságos, így a közúti közlekedéssel szemben versenyképes megoldást nyújt.

A beruházás a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, hazai forrás felhasználásával valósul meg. A Szeged- Hódmezővásárhely között létesülő tram train 3,6 kilométeres városi vasúti munkáinak (tervezési- és kivitelezési munkák) nyertes kivitelezője a Strabag Vasútépítő Kft. és a Belfry Kft. konzorciuma. A kivitelezés értéke 8,9 milliárd forint. A nagyvasúti munkák kivitelezését a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-vel végzi 25,1 milliárd Ft értékben.

A városban több helyen már megtörtént a vágányépítés. Az idei év feladatai többek között az ehhez kacsolódó útépítések befejezései lesznek majd. A Szőnyi utcában elkészült az árvízvédelmi fal, amely műemlék védettségű. Az Örökségvédelmi Hivatal megadta jóváhagyását a kiépült falhoz. Az utcában a vágány is megépült a Bethlen Gimnázium előtt. Március hónapban kezdődik az út- és a járdaépítés.

A vágányépítés a városi vonalon teljes hosszban elkészült, kivéve 3 helyszínen. Az Alföldi Galéria és az OTP közötti szakaszon jelenleg már folyik a vágányépítési munka. Népkert vasútállomás környezetében márciustól májusig a peron két oldalán épülnek meg a vágányok. Hódmezővásárhely Nagyállomáson áprilisban kezdődnek meg a munkák.

A Hódmezővásárhely Nagyállomás közelében kiépülő villamosvégállomás kapcsán a Kakasszéki csatorna védelméről is gondoskodnia kell a kivitelezőnek. A tervezési feladatok 2019 őszén elkészültek. A kivitelező feladata a falazott csatorna statikai megerősítése; a téglák közötti fugát 170 méter hosszon kell pótolnia. A jó időjárási körülmények miatt a búvárok már februárban elkezdték a munkát. Emellett a vasúti pálya terhelési zónájába eső 6 akna védelme és megerősítése is szükséges, valamint a vágányzat alatt rezgéselnyelő gumipaplan terítése is szükséges különböző helyeken. Ezután épülhet a villamosvégállomás.

Hódmezővásárhely és Szeged között a vasúti pálya átépítése megtörtént. Az újonnan létesített második vágányok kivitelezése az utolsó fázisba lépett. Jelenleg a tolatási padkák járófelületének rendezése, padka- és rézsűfelületek kialakítása és rézsűfüvesítés zajlik.

Megerősítésre került az alépítmény is, melynek következtében a kivitelezési munkák befejezését követően a vasúti pálya 100 km/h-s sebességű vonatforgalom lebonyolításra lesz alkalmas.

Algyő vasútállomásnál a P+R parkoló, illetve B+R kerékpártározókhoz kapcsolódó burkolatépítési munkákon dolgozik a kivitelező.

2020-ban a biztosítóberendezés szerelési, valamint a vasúti jelzőberendezés kihelyezési munkáira is sor kerül (tengelyszámláló berendezések felszerelése, külső- és belsőtéri jelzők elhelyezése, stb.), valamint az útátjárók végleges biztosítási módjának kialakítása is tervezett. A Nagyvasút – városi vasút közötti átmeneti szakaszon a biztosítóberendezés telepítése, üzembehelyezése és integrációja a szegedi KöFi központban valósul meg idén.

 

 

 

2020. március