JELENTŐS SZAKASZON MÁR A 67. SZ. FŐÚT FŐPÁLYÁJÁN HALADHAT A FORGALOM KAPOSVÁR ÉS AZ M7-ES AUTÓPÁLYA KÖZÖTT

A mai naptól gyorsabban és biztonságosabban lehet megközelíteni Kaposvárt a Balaton irányából. A beruházás részátadó ünnepségén Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár, Nagy Róbert Attila, a NIF Zrt. vezérigazgatója, Bíró Norbert a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke és Szita Károly, Kaposvár polgármestere mondott beszédet.

A 67. sz. főút kivitelezésének I. ütemében a Kaposfüred és Látrány elkerülő szakaszok között 33,2 km hosszon 2X2 sávos út épült, ebből több mint 20 km új nyomvonalon vezetett út. Az új nyomvonal a településeket elkerüli, majd a települések között visszatér a régi 67. sz. főútra, ezeken a szakaszokon 11,5 tonnás terhelésre alkalmas burkolatmegerősítés és 2X2 sávos útszélesítés történik majd.

A Mernyeszentmiklós és Somogybabod között újonnan megépített 6714. j. 2×1 sávos összekötőúton teljes hosszában 2019. június 14-től közlekedhetnek a járművek. Kisbabapuszta, Vadépuszta, Jazvinapuszta, Gamás, Somogybabod, Kisbabod települések erről az útról közelíthetők meg.

A kezdő kaposfüredi körforgalmat 2019. július 11-én adták át a forgalomnak, ezen a Somogyaszalót elkerülő ág még le van zárva. A kaposfüredi körforgalomtól a meglévő 67. sz. főúton, Somogyaszalón keresztül juthatnak el a közlekedők a tervezett somogyaszalói csomópontig.

Ma egy újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a projekt. Somogyaszaló északi része és a meglévő Látrány elkerülő eleje közötti szakasz főpályájára terelik rá a forgalmat, így a települések átkelési szakaszai már tehermentesülnek.

A 26,4 kilométeres szakaszon 19,5 kilométeren 2X1 sávon, 6,9 kilométeren 2×2 sávon haladhatnak a közlekedők.

A 2019. november végén záródó műszaki átadás után tervezetten 2019. december közepén helyezhető véglegesen forgalomba a teljes 33,2 km-es szakasz a Somogyaszaló, Mernye, Mernyeszentmiklós, Vadépuszta, Somogybabod elkerülőkkel, illetve a települések közötti szakaszokon a négynyomúsított szakaszokkal.

A vállalkozó a műszaki átadásig a Somogyaszaló elkerülő úton a Deseda patak és a Varga-bónyi árok feletti felüljáró befejező munkáin, valamint a Kaposfüred és Somogyaszaló észak közötti 3,5 km hosszú szakaszon a kopóréteg megépítésén és a forgalomtechnikai jelzések kihelyezésén dolgozik.

Hátra van még a szalagkorlátok, a vezetőoszlopok kihelyezése, a burkolatjelek felfestése a forgalomnak átadott pályaszakaszokon kívüli részeken Somogyaszaló és Somogybabod között.

Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár azt mondta: A kormány arra törekszik, hogy hazánk kedvező adottságai – a központi földrajzi helyzet, a jól képzett munkaerő, az alacsony biztonsági kockázatok – az ország minden részében, minden magyar javára egyformán érvényre juthassanak. Kaposvár a sok gyarapodó település közül is kiemelkedik, a somogyi megyeszékhely fejlesztési mintaváros. A városvezetés a Modern Városok Programban megkötött megállapodásban is nyilvánvalóvá tette, hogy a kaposváriak számára legfontosabb beruházás az M7 autópálya felé vezető közúti kapcsolat minőségének javítása. A most épülő leghosszabb szakasszal és a további elemekkel együtt néhány éven belül megvalósítjuk Kaposvár bekötését a gyorsforgalmi hálózatba.

Nagy Róbert, a NIF Zrt. vezérigazgatója a 67. sz. főút fejlesztésének folytatásával kapcsolatban arról tájékoztatott: Tervezési munka zajlik a Kaposfüred és a Látrány elkerülő szakaszok 2X2 sávos bővítésére vonatkozóan is. Terveink szerint a kivitelezések 2020. III. negyedévben kezdődhetnek meg. A projektek átfutási ideje két év lesz.

Bíró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke elmondta, hogy a 67. sz. főút megépítésével Kaposvár és Somogy megye lehetőséget kapott a fejlődésre, hiszen ami a város számára jó, az az egész megyének hasznot hoz. A közgyűlés elnöke a beruházás műszaki paramétereivel kapcsolatban kiemelte a Mernyeszentmiklós és Somogybabod között megépült összekötő utat, amely lehetőséget biztosít a 67-es út nyomvonala mentén lévő települések egymás közötti elérhetőségének javítására, valamint, azt, hogy az érintett településekről immár kerékpáron is meg lehet közelíteni a Balatont.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere kiemelte, hogy a 67. sz. főút megépülésének hírére a város azonnal felkerült a befektetni vágyó vállalkozások térképére. Ennek eredményeképpen a kaposvári gazdaság erősödik. A közelmúltban két ipari park építéséről döntöttek, egy cég jelezte, hogy tűzoltó- és mentőautókat tervez gyártani a megyeszékhelyen. Az út hozzájárul ahhoz is, hogy a munkavállalók ezeknél a cégeknél versenyképes fizetést kaphassanak, megvalósulhasson a teljes foglalkoztatottság.

A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósult meg. A kivitelezést a STRABAG Építő Kft., a STRABAG AG és a SOLTÚT Kft. által alkotott S+S R67 Konzorcium nettó 65,7 milliárd forint értékben végezte.

2019. szeptember