NAGY ERŐKKEL FOLYIK A MUNKA AZ M44 TISZAKÜRT- KONDOROS SZAKASZÁN

A nagytömegű földmunkák a végéhez közelednek. Már több kilométer hosszon teljes szélességben cementstabilizációs alapréteg és aszfalt alapréteg borítja a főpályát. Az ütemezésnek megfelelően haladnak a hídépítések is. A Körös-híd betolására várhatóan nyár végén kerül sor. A beruházásnál folyó aktuális munkákról Dankó Béla, Békés megye 2. sz. választókerületének országgyűlési képviselője és Kiss Boglárka, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivője tartott sajtótájékoztatót.

A M44 gyorsforgalmi út I. üteme, Tisztkürt- Kondoros közötti épül. Hossza 62 kilométer, amely 3 szakaszra oszlik. A kivitelezési munkálatok mindenhol a tervezett ütemezésnek megfelelően haladnak, így 2019. III. negyedvére a közlekedők már használhatják az utat.

Tiszakürt és Kunszentmárton között várhatóan július végére befejeződnek a nagytömegű földmunkák. Egy 5 km hosszú szakaszon már aszfalt alapréteg van beépítve, illetve további 2 km-en a cementstabilizációs alapréteg (CKT) is elkészült.

A Cserkeszőlő közelében lévő földút átvezetésnél és a Bába- tói csatorna felett lévő felüljárónál a június 19-i héten helyére kerültek a tartógerendák. A 44. sz. út felett lévő felüljáró gerendabeemelésére június végén kerül sor.

A Kőrös-hídnál folyik az elemek hegesztése. A híd betolására ősszel kerül majd sor.

Kunszentmárton és Csabacsűd között a töltések felső 1 méteres rétegét építi ki a kivitelező, a cementstabilizációs pályaszerkezeti alapréteg építése folyamatos és több helyen került sor az alap aszfaltréteg próbaterítésére is.

Haladnak a burkolathoz köthető vízépítési munkálatok, mederkorrekciók burkolási munkái. A hidaknál pedig a cölöpösszefogó alaptestek, hídfők, felmenő szerkezetek építése zajlik. Egy hídnál már megtörtén az acéltartók beemelése, összeszerelése. Következő hónaptól a megkezdődnek a vasbeton gerendás hidak előregyártott gerendáinak beemelési munkái.

A Csabacsűd és Kondoros közötti szakasz töltésépítésének készültsége jelenleg 95%-os. 8 km hosszban, teljes útszélességben elkészült a cementstabilizációs alapréteg, 5 km-en pedig az aszfalt alapréteg. A Kardosnál épülő mérnökségi telepnél az alapozási munkák folyamatban vannak (rendőrség, iroda, műhely, garázs, sótároló) valamint elkezdődtek a falazási és a felépítményi munkák.

A csabacsűdi vasúti hídnál a hídfők, támaszok elkészültek. Június 25- 26-án kerül sor a hídgerenda beemelésére, majd a pályalemez betonázására. Az itt található közúti hídnál befejeződött a cölöpözés, a hídfők építése zajlik. A Kondorosi vasúti hídnál pedig megkezdődött a közbenső támaszok építése.

Dankó Béla a térség országgyűlési képviselője elmondta: a Békés megye fejlődése szempontjából stratégiai jelentőségű útszakasz építése során a nyár végére befejeződnek a nagy földmunkálatok, megszűnik a hatalmas teherforgalom, így lényegesen biztonságosabb lesz közlekedni a 44-es főúton.

Kiss Boglárka, a NIF Zrt. szóvivője azt mondta, hogy a teljes nyomvonal kiépítését hazai költségvetési forrásból finanszírozzák. A Kondoros-Tiszakürt közötti 62 kilométeres szakasz kivitelezése nettó 145,68 milliárd forintba, míg a Kondoros és Békéscsaba közötti 17,5 kilométeres szakasz megépítése nettó 41,3 milliárd forintba kerül. Rövidesen megkezdődnek a Tiszakürt és Lakitelek közötti pálya kivitelezési munkálatai is. A 9,9 kilométer hosszúságú út nettó 50,3 milliárd forintba kerül, de ez tartalmazza a Tiszán építendő kétszer két sávos híd megépítésének a költségét is.

A beruházás hazai forrás felhasználásával az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósul meg.

 

2018. június